Néma segélykiáltás – öngyilkosok Magyarországon

Zoltán sikeres mérnökként dolgozott egy válallalatnál. Jól keresett, szép lakása, autója volt. Bár elvált, kislányával rendszeresen tartotta a kapcsolatot, tudtak nagyokat beszélgetni, értékesen eltölteni az időt. Egy reggel az édesanyja hiába hívta telefonon, Zoltán nem vette fel. Sokszori sikertelen próbálkozás után az idős hölgy átment Zoltánhoz, és saját kulcsával bement a lakásba. Ott találta meg a fiát, aki táskája szíjára akasztotta fel magát. Hiába hívták a mentőket, már késő volt. Azóta sem tudja senki, mi vezetett Zoltán döntéséhez. Az idős szülők pedig öt év elteltével is minden nap ugyanazzal a kérdéssel kelnek és fekszenek: miért?

Hazánkban évente 2300-2500 ember lesz öngyilkos. Ez naponta hat kioltott életet jelent, amivel sajnos nemzetközileg élen járunk ezen a területen. A szakemberek úgy vélik, ezeknek az eseteknek a legnagyobb része megelőzhető lenne. Az öngyilkosok egy köre a 25 évnél fiatalabbakból áll. Az ő eseteikben nagyon sokszor bebizonyosodik, hogy valójában nem akartak meghalni, csupán így szerették volna környezetük tudtára adni, hogy segítségre szorulnak. Életük a legtöbb esetben azért ér véget, mert kétségbeesett vergődésüket senki nem veszi észre.

Konferencia a megelőzésért

Többek között ez adja az apropóját annak a nemzet- és szakmaközi konferenciának, amelyet október 19-21. között szervez a a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány Magyar Pszichiátriai Társaság, a Scottish Choose Life Program, a Francia Intézet és a World Psychiatric Association támogatásával. A Fiatalkori öngyilkosság megelőzése című eszmecsere lényege elsősorban a gyakorlati tapasztalatok megvitatása, átadása. A meghívott előadók és résztvevők többek között olyan témákat érintenek, mint a pszichiáterek, gyermekpszichológusok együttműködési lehetőségei a gyermek környezetével, a túlélő szervezetek szülőkkel, családtagokkal kapcsolatos feladatai, segítségnyújtás és tanácsadás az öngyilkos fiatal barátainak, osztályának, tanárainak, az internet veszélyei, valamint az öngyilkosságról szóló hírek közlésének legbiztonságosabb módjai.

Az öt éve működő Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány 2010-ben indította el öngyilkosság-megelőző programját. Az alapítvány segélyvonalat működtet, önkéntesei az öngyilkosságot elkövetők családtagjainak nyújtanak segítséget, igyekeznek ott lenni mellettük a tragédia feldolgozása során. Noha Magyarországon állami szinten az egészségprevenciós programnak egyelőre nem képezi részét az öngyilkosság területe, a Lélekben Otthon mindent elkövet, hogy ez megváltozzon. Nemrég sikerült elérniük, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság beépítse egyik anyagába azt az irányelvüket, amely a média öngyilkosságokról szóló híradásainak “helyes” kommunikációjáról szól.

“Felakasztotta, túladagolta, megmérgezte magát…”

Emlékszünk még Molnár Csillára, a 85-ös szépségkiránynőre? Az ő öngyilkosságáról szóló hírek folytak akkor a csapból is, sőt, könyv, dal és film is készült Molnárról. Az esetet követően elképszető módon megnőtt az életüknek önkezükkel véget vetők száma, s a legtöbb esetben bizonyítható volt, hogy az öngyilkosok ismerték a szépségkiránynő történetét. Egy amerikai felmérés során kiderült, hogy sokkal magasabb volt a suicid esetek száma akkor, amikor a hírekben első helyen szerepeltek az öngyilkosságról szóló jelentések. Egy, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen készült 92-es tanulmány úgy fogalmaz, hogy “a jelentős személy öngyilkosságának nyilvánosságra hozása a lélektani válságban lévők számára azonosulás révén megoldásmódot kínál.”

Minél gyakrabban találkozik egy depressziós, vagy bármilyen okból suicid hajlamú ember – és itt a fiatalok kiemelten veszélyeztetett csoportnak számítanak! – ilyen hírekkel, és minél több összefüggést – életkörülmények, problémák, stb. – talál a saját élete és a médiából megismert eset között, annál jobban késztetést érezhet ara, hogy utánozza azt az embert, akiről a hírek szólnak. Éppen ezért fogalmazta meg a Lélekben Otthon Alapítvány azt az – egy WHO-programmal egybecsengő – irányelvet, amelyben arra hívja fel a különböző médiumok figyelmét, hogy kerüljék az öngyilkosságokról szóló hírek szenzációként való tálalását, ne tegyék a műsor, vagy újság elejére és óvakodjanak a helyszín, a módszer, valaimint az öngyilkosságot elkövető életkörülményeinek nyilvánosságra hozatalától.

A család fájdalma

Amikor valaki öngyilkos lesz, az az egész környezetét mélyen lesújtja. A hozzátartozóknak óriási fájdalommal, tehetetlenséggel és bűntudattal kell megküzdeniük, nem beszélve a társadalom felől érkező kritikákról. Sokan szeretnének utánahalni az elhunyt személynek, vagy tökéletesen képtelenné válnak addigi életüket fenntartani. Egy felmérés szerint egyetlen ember öngyilkossága 5-10 másik emberre van közvetlenül hatással. A gyászolók sokszor nem tudják, honnan kaphatnak segítséget, esetleg eleve elutasítják azt. Sok esetben megpróbálják eltitkolni fájdalmukat, valamilyen függőségbe menekülnek, leplezik érzelmeiket, nem engedik meg sem maguknak, sem másoknak, hogy beszéljenek a veszteségről, elmenekülnek abból a környezetből, amely az elvesztett személyhez kapcsolódik, esetleg másokat hibáztatnak. Sokszor a barátok, vagy távolabbi, kevésbé érintett családtagok is nehezen küzdik le félelmeiket, attól tartva, hogy nem tudnak segítséget nyújtani, vagy nem szabad beavatkozniuk. Pedig nincs fontosabb ilyenkor, mint az a tudat, hogy a veszteséget átélőknek van kihez fordulniuk.

A fenti jelenségek mindegyikét érinti majd az októberi konferencia. A témák között olyanok szerepelnek, mint gyakorlati útmutató a hozzátartozókat támogató segítőknek és szervezeteknek, a vidéki öngyilkosság-megelőzés lehetőségei, az internetes segítségnyújtás fajtái, illetve a magyarországi depresszió és öngyilkosság megelőzése.