Nincsenek többé tantárgyak az iskolában? Akkor Finnországban vagy!

Finnország oktatási rendszerét tartják a világ egyik legjobbjának. Nemzetközi értékelések során mindig szerepel az első tíz között. Ám az északi országnak még ez sem elég a legújabb tervük az, hogy valódi forradalmat hajtanak végre eltörlik a tantárgyak nagy részét…

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. november 15. Családháló

A finn oktatásügyért felelős szakemberek úgy vélik, jobb, ha ezentúl nem lesz fizika, matematika, irodalom, történelem vagy földrajz. Az oktatási miniszter, Marjo Kyllonen így magyarázta a tervezett változtatásokat:

„Vannak iskolák, amelyek a régi szokások szerint oktatnak, és amely rendszer az 1900-as évek elején jól is működött – csakhogy az igények megváltoztak, és nekünk olyasvalamire van szükségünk, ami megfelel a XXI. század elvárásainak.”

A különálló tantárgyak helyett a tanulók eseményeket és jelenségeket tanulnának egyfajta interdiszciplináris rendszerben. Például a II. Világháborút egyszerre járnák körbe történelmi, földrajzi és matematikai szemszögből

Az új rendszert először a 16 éves tanulókon és a náluk idősebbeken tesztelnék. Az alapötlet az, hogy a diákok maguk dönthetnék el, milyen témáról vagy jelenségről akarnak többet tudni, attól függően, hogy milyen terveik vannak a jövőt illetően. Ezzel a módszerrel egyetlen tanulónak sem kell többé olyasvalamit bemagolnia, amiről tudja, hogy sosem lesz rá szüksége.

Ezzel együtt megváltozik a tanár-diák kommunikáció hagyományos formája is A tanulóknak nem kell többé padban ülniük és szorongva várniuk, mikor szólítja fel őket a tanár ehelyett közösen dolgoznak és kis csoportokban vitatják majd meg a problémákat.

A finn oktatási rendszer a kollektív munkát helyezi előtérbe, Az iskolai reform a tanárok között is hatalmas együttműködést kíván majd meg. Helsinkiben a tanárok 70 százaléka már nekiállt felkészülni az új rendszerre, amiért természetesen fizetésemelést is kapnak majd.

Az új módszert várhatóan 2020-ra dolgozzák ki teljesen.

Forrás Bright Side (via)