Novák: 110 milliárd bölcsőde- és óvodafejlesztésekre

A kormány 110 milliárd forintot tudott előirányozni bölcsőde- és óvodafejlesztésekre, a beruházások egy része már megvalósult vagy megvalósítás alatt áll - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
novák katalin
2018. március 19. MTI

Novák Katalin a helyi óvoda és bölcsőde 270 millió forintos fejlesztését megemlítve elmondta, az elmúlt években mintegy kilencezer férőhelyet tudtak megújítani vagy létrehozni ezekben az intézményekben.

A fejlesztések mellett a kabinet az itt dolgozókra, például az óvodapedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésére is gondolt – jelezte az államtitkár.

Hozzátette, 1200-al több óvodapedagógus dolgozik ma, mint 2010-ben, a bérük pedig a korábbiakhoz képest átlagosan a kétszeresére emelkedett a pedagógus-életpályamodellnek köszönhetően.

Az államtitkár arról is beszélt, a hároméves kortól kötelező óvodáztatásnak nagyon komoly felzárkóztató hatása van. Ma Magyarországon szinte minden hároméves korú gyermek óvodába jár, elenyésző azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek a szülei felmentést kérnek ez alól – közölte Novák Katalin.

A nyírteleki beruházásról szólva elmondta, a 110 férőhelyes óvoda teljesen megújul, új épületet kapnak a gyerekek és a dolgozók, abban új kiszolgálóhelyiségeket, foglalkoztatókat és tornaszobát alakítanak majd ki.

Novák Katalin megjegyezte, a Nyírteleket is magában foglaló nyíregyházi 2-es számú választókerületbe mintegy egymilliárd forint érkezik különböző óvodafejlesztésekre.

Vinnai Győző, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője, a körzet Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje elmondta, a választókerület húsz települése közül ötben van folyamatban bölcsőde- és óvodafelújítás, a többi helyen nagyrészt már megtörténtek a rekonstrukciók.

Tiszalök, Tiszavasvári, Timár és Tiszanagyfalu vár még arra, hogy megújuljanak az ilyen jellegű intézményei, a következő kormányzati ciklusban kiemelt figyelmet fognak kapni ezek a beruházások – ígérte Vinnai Győző.

KSH/MTI