Novák: a GYED-extra mérföldkő a családtámogatásban

A gyed extra három évvel ezelőtti bevezetése mérföldkő volt a családtámogatásokban - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. január 13. MTI

Novák Katalin közölte, a gyed extra bevezetésének évében, 2014-ben 47 ezren, 2015-ben 59 ezren, tavaly pedig már 70 ezren igényelték ezt a támogatási lehetőséget. Az államtitkár úgy fogalmazott, a gyed extra a választás szabadságát nyújtja a kisgyermeket vagy -gyermekeket nevelő családoknak, és emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a polgári kormány állította vissza a hároméves gyest, ami szintén fontos lépés volt a családtámogatásokban.

Hangsúlyozta, a cél, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, és ehhez nyújt segítséget a gyed extra is. Novák Katalin ismertetése szerint a gyed extra támogatja azokat a szülőket, akik úgy döntenek, hogy otthon maradnak gyermekeikkel vagy kisgyermek mellett szeretnének munkát vállalni, illetve azokat a családokat is, amelyekben kis korkülönbséggel születnek a gyermekek, valamint lehetőség van két féléves felsőoktatási jogviszony után is igényelni ezt a támogatást.

Elmondta, 2013-hoz képest 2016-ban 32 milliárd forinttal többet költött a kormány a gyes, gyed és csed (csecsemőgondozási díj) támogatásokra. Egyúttal kiemelte, hogy a minimálbér 15 százalékos emelésével még több pénzhez jutnak a családok, hiszen így a gyed havi 23 ezer forinttal emelkedik, a bruttó “plafon” 178 500 forint lesz, ami 84 ezer családnak nyújt segítséget. A hallgatói gyed összege is növekedett jelentős mértékben – mondta – hozzátéve, az alapképzésben részvevők számára havi 11 ezer, mesterképzés és osztatlan képzés esetén pedig havi 22 ezer forint a növekedés.

Novák Katalin megemlítette azokat az intézkedéseket, amelyek a gyed extrához hasonlóan segítik a gyermeket nevelő családokat, ezek közé tartozik például a rugalmasabb bölcsődei rendszer, a családi adókedvezmény folyamatosan növekvő mértéke vagy az otthonteremtési támogatás bevezetése.