Novák Katalin: Köszönet az időseknek

Az idősek világnapja alkalmából köszöntötte és köszönetet mondott a nyugdíjasoknak Novák Katalin. Az államtitkár kiemelte: azok, akik ma idősek, igent tudtak mondani az életre a legnehezebb időben is.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
novák katalin
2017. október 02. MTI

Az idősek segítenek abban, hogy értékelni tudjuk a világot, a demokráciát, a minket körülvevő szabadságot – fogalmazott Novák Katalin október 1-én, az Idősek Világnapján. Hozzátette: a nyugdíjasok tudják, hogy ezt mind el is lehet veszíteni. Egy olyan generációról van szó, amelynek tagjai a jelenleginél sokkal nehezebb helyzetben a gyermekvállalás mellett döntöttek, igent tudtak mondani az életre akkor is, amikor ez nem volt egyszerű. Az államtitkár így fogalmazott: köszönet nekik a kitartásért, a kemény munkáért, a családalapításért és azért, hogy ma is gondoskodnak a fiatal generációról. Elmondta: a kormány mindennek elismeréseként számos eszközzel támogatja őket, biztonságot és megbecsülést nyújt számukra fizikai, anyagi, lelki értelemben. Példaként említette a kiszámítható ellátást. 2010 óta a cél az, hogy megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét. Mint mondta, ma nemhogy megmaradt, hanem 10 százalékkal még emelkedett is. Átlagosan több, mint 23 százalékkal lett magasabb az ellátások összege, mint 2010-ben volt. Törvény garantálja a nyugdíjemelést, ha az infláció meghaladja a tervezett infláció mértékét.  Ilyen kiegészítésre idén is számíthatnak az idősek. Ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, nyugdíjprémium jár, az idén várhatón ez is megtörténik. A Nők 40 program pedig nem egy nyugdíjpolitikai, hanem családpolitikai eszköz, ami azt jelenti, hogy 40 év jogosultsági idő után, a korhatár betöltése előtt a fiatal nagymamák is részt vehetnek az unokák nevelésében. Eddig több, mint 200 ezren éltek a lehetőséggel – tájékoztatott az államtitkár.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt, hogy 2010 óta olyan döntések születtek, amelyek kedvezőbbé teszik a több, mint 2 millió nyugdíjas mindennapjait. Példaként említette, hogy a rezsicsökkentéssel átlagosan évente akár 100 ezer forintot is meg tud spórolni egy nyugdíjas. Fontos eredményként említette a fő élelmiszere, a baromfi, a sertés áfájának csökkentését. Megjegyezte, hogy az idősek előtt is nyitott az Erzsébet program, amely évente több tízezer nyugdíjasnak biztosít kikapcsolódási lehetőséget. Arról pedig a nyáron döntött az Országgyűlés, hogy a diákszövetkezetek mintájára nyugdíjas szövetkezetek alakulhatnak azért, hogy aki érez magában erőt, kedvet, dolgozhasson. A keresett összeget csak 15 százalékos szja terheli.