Novák: magyar gyerekek születésében látják a jövőt a magyarok

A családok védelméről szóló konzultáció megmutatta, hogy nemzeti konszenzus van a családok védelmét szolgáló és a családokat segítő lépések tekintetében - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2019. január 23. MTI

Novák Katalin közölte, a válaszok megerősítették, hogy a magyar emberek a jövőt a magyar családok támogatásában, a magyar gyerekek születésében látják, nem a bevándorlásban, a migráció támogatásában.

Szintén komoly támogatottságot kapott az a felvetés, amely szerint fontos összekötni a családtámogatásokat a munkával, valamint az is, hogy a gyereknek joga van szerető édesapához és édesanyához – ismertette az államtitkár.

Novák Katalin kiemelte, a konzultáción keresztül feladatot is kaptak az emberektől, ezért a következő hetekben olyan döntések születnek majd, amelyek tovább bővítik a családtámogatási rendszert.

Az államtitkár közlése szerint a legnagyobb arányban a gyerekek védelmével, biztonságával kapcsolatos kérdésre érkezett igenlő válasz. Ez alapján jól látszik, hogy ebben a kérdésben az államnak komoly feladatai vannak – mutatott rá. Hozzátette, a magyar emberek további feladatként jelölték meg azt is, hogy a fiatal házasokat életük közös megkezdésekor kiemelten kell támogatni, így erre is tesznek majd javaslatokat.

Novák Katalin azt mondta, a konzultáció – amely méltó lezárása volt a 2018-as családok évének – újabb segítséget és támogatást hoz a magyar családoknak.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára köszönetet mondott mindenkinek, aki elmondta a véleményét. Közlése szerint a kérdőíveket 1 millió 382 ezren küldték vissza, így ez volt a harmadik legnagyobb részvételű konzultáció. Az eredmények alapján a magyar emberek nagy felhatalmazást adtak a kormánynak arra, hogy tovább bővítse a családtámogatási rendszert.

Ismertetése szerint a kérdőívek 8 százalékát interneten töltötték ki, 92 százalékát pedig postán küldték vissza. A válaszok alapján egyértelmű, az emberek azt szeretnék, hogy “Magyarország maradjon magyar ország, és legyen családbarát hely” – hangoztatta Dömötör Csaba.

Az államtitkár kitért arra is: az Európai Bizottság komoly eredménynek tartja, hogy az általa indított, Európa jövőjét érintő konzultációs kérdőívet 70 ezren töltötték ki. A mostani “családos” konzultációban hússzor többen vettek részt. Az európai összehasonlításban is magas részvételi arány azt bizonyítja, hogy a nemzeti konzultáció jó lehetőség a párbeszédre a választások közötti időszakban – emelte ki.

Dömötör Csaba azt is mondta, hogy egyetlen ellenzéki pártra sem szavaztak annyian, mint ahányan részt vettek a mostani konzultációban. Hozzátette, a konzultáció eredményeit e-mailen is megküldik azoknak, akik erre felhatalmazást adtak.

A kiosztott sajtóanyag szerint arra a kérdésre, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni 1 358 861 igen válasz (99,18 százalék) érkezett. A családtámogatási programok munkavégzéshez kötését 1 335 319 (97,52 százalék) válaszadó támogatta.

A fiatal házaspároknak életkezdési támogatását 1 345 478 ember (98,15 százalék) helyeselte. 1 312 063 ember (95,89 százalék) értett egyet azzal, hogy több gyerek vállalása esetén több támogatást kell adni, 1 260 910-en (93,37 százalék) pedig azzal is egyetértettek, hogy a legalább három gyereket vállaló anyáknak kiemelt támogatást kell adni.

A valódi főállású anyaság intézményét 1 277 906 válaszadó (93,72 százalék) tartaná jó döntésnek, míg a gyereküket nevelő nők munkavállalásának támogatását 1 337 350-en (97,78 százalék) helyeslik. A válaszadók közül 1 352 228-an (98,79 százalék) támogatnák, hogy a gyereküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak.

A legnagyobb arányban érkezett igen válasz arra a kérdésre, hogy a gyerekek szellemi, lelki és fizikai fejlődésének védelme olyan érték, amelyet a magyar államnak is védenie kell, erre 1 360 435 (99,38 százalék) helyeslő válasz érkezett. 1 348 818 válaszadó (98,78 százalék) értett egyet azzal az alapelvvel, hogy a gyereknek joga van anyához és apához. A gyereket nevelő családok költségvetési támogatásainak kétharmados védelmét 1 328 679 kitöltő (97,5 százalék) támogatná.