Növekedhet a bölcsődék ellátási köre

Egy törvénymódosítási javaslat értelmében megfogalmazódott az a cél, hogy emelhetővé váljon a bölcsődékbe és a mini bölcsődékbe a más településről felvehető gyermekek száma, úgy, hogy a korábbi 15 százalékos maximum az előbbiek esetén 25, míg utóbbiaknál 50 százalékra nőjön – tájékoztatott Fűrész Tünde a Rádió Orienten. A miniszteri biztos elmondta, hogy 2018-ban újabb pályázatokkal segítik az önkormányzatokat bölcsődék kialakításában.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.

Közel két éve, 2015 végén született az a jogszabály, amely szerint 2018. december 31-ig azon tízezer lakos alatti települések önkormányzatainak kell megszervezni a bölcsődei ellátás bármely formáját, ahol a településen legalább 40 három év alatti gyermek él, vagy minimum 5 családi igényli az ellátást. Mint azt az Emberi Erőforrások Minisztériumának a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztosa elmondta, erre több lehetőségük is lesz az önkormányzatoknak. Nemcsak hagyományos bölcsődékben gondolkodhatnak, hanem akár az óvoda épületében is kialakíthatnak mini bölcsődét, de társulásban a környező településekkel közösen is létrehozhatnak ilyen intézményt, továbbá ellátási szerződést is köthetnek egy családi vagy munkahelyi bölcsődét működtető fenntartóval.

Az önkormányzatoknak 2015-től három év áll rendelkezésre arra, hogy minden olyan településen létesülhessen bölcsőde, ahol ezt elegendő számú szülő igényli – szögezte le Fűrész Tünde, aki kitért arra is, hogy 2018. január elsejétől megváltozik a bölcsőde és a mini bölcsőde jelenlegi normatív alapú finanszírozása is, amely feladatalapúvá alakul át. Ez óriási jelentőségű változás – mutatott rá a szakember: a jelenlegi támogatási rendszer ugyanis a bölcsődék működtetési költségeinek csupán az 50-55 százalékát fedi le. Az új támogatási rendszerben azonban a központi költségvetés a bér- és bérjárulékok teljes egészét finanszírozni fogja, a további működési kiadásokat pedig az önkormányzatoknak adóerő képesség alapján kell állniuk. Ez azt jelenti, hogy a fenntartást összességében átlagosan 90 százalék feletti mértékben is támogathatja majd az állam.

A cikk folytatásához kattints.