Nyolc téveszme a szülési szabadságról

A szülési szabadság sokak számára maga a vágyálom, hiszen rengeteg nő arra számít, hogy ilyenkor kiszakadhat a munkahely néha szürke valóságából, idejét otthon, a babája nevelgetésével töltheti, miközben sok egyébre is lesz ideje, rég halasztgatott terveket valósíthat meg. Aztán a valóság persze teljesen más. Lássunk pár téveszmét!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. február 06. Család.hu

1, Egy csomó dolgot elintézel majd

Lehet itt elképesztő listákat összeállítani, amiről azt gondoljuk, mind elintézzük majd, amíg otthon vagyunk a gyerekkel, legyen az az otthonunk átrendezése, egészségesebb ételek főzése, fogyókúra, és még sorolhatnánk hosszan. De a helyzet az, hogy a hetek, hónapok gyorsan szállnak, a listáról pedig csak nem akarnak eltűnni a teendők, tervek.

Persze az ember egy csomó dolgot elintéz: megeteti a gyereket, kimos, takarít egy kicsit, aztán megeteti a gyereket, elmosogat, aztán megeteti a gyereket, majd megpróbál este ébren maradni, hogy valami mást is csináljon.

2, Ügyintézés munkaidőben

Ha az ember úgyis otthon van a gyerekkel, akkor egy csomó olyan dolgot el tud intézni, amit csak munkaidőben lehet: bank, egyéb ügyintézés, stb. Ehhez képest (különösen az első időszakban) már az is sikerélmény, ha tudjuk, milyen napszak van, nem hogy edzésre menjünk, vagy bankba rohangáljunk. Ez van.

3, Találkozás rég látott ismerősökkel

Azért is jó, ha az ember nem dolgozik, mert így több ideje marad másokra. Aha. Persze. Még a többi anyukával sem egyszerű találkozni, mert Murphy törvénye szerint két gyerek biztosan nem ugyanakkor alszik, és egyébként is, a szervezés komoly energiákat emészt fel, ami pedig (mint az 1, pontból is kiderült) nincs. Szóval marad a játszótér, és a szintén odajárók kisgyerekes szülők társasága.

4, De legalább az összes fontos pillanatban ott leszel

Vagy nem. Mert lehet, hogy napi 20 órában a gyerekkel vagy, de nyilván akkor fogja először elmosolyogni magát, vagy akkor ül fel, amikor te éppen leszaladtál a sarki kisboltba valamiért, és a párod van otthon a kicsivel.

A cikk itt folytatódik!