Nyugi, nem kell rögtön szeretni a mostohagyereket!
Mostohaszülőnek és mostohagyereknek sem egyszerű lenni. Könnyebb, ha elengedjük az előzetes vágyainkat, és elfogadjuk, hogy lassan megy a barátkozás. A gyerek bizalmatlansága is érthető, hiszen a szülei válása, vagy egy szülő halála miatt kerül az új felnőtt a családba.
Már maga a szó is riasztó: mostohaanya, mostohaapa. Van, aki nem is szereti használni, ezért nevelőszülőt vagy pótszülőt mond helyette. De azokból meg esetleg mást értünk. A nevelőszülő mást jelent, olyan embert, aki anyagi juttatástért családihoz hasonló körülmények között nevel gyermekeket, akiket később lehet, hogy örökbe adnak, vagy visszakerülnek a vér szerinti szüleikhez. A pótszülő kifejezés pedig félrevezető, hiszen nem a szülőt pótolja a mostoha, hanem egy újfajta kapcsolatot jelent a gyermek életében, többnyire amellett, hogy megmarad a vér szerinti anyja, apja is.
Egyes, a témával foglalkozó írások szerint a gonosz mostohákról szóló mesék sem tesznek jót a mostohagyerek és mostohaszülő kapcsolat alakulásának, hiszen ezek félelmeket és előítéleteket ébreszthetnek.
Én pedig úgy gondolom, a mesék csak megjelenítik, bemutatják a gyermek szorongásait. Nem igazi a “gonosz mostoha alakja” abban az értelemben, hogy apa, anya új partnere lehet a világ legkedvesebb embere, igazi azonban, ha azt nézzük, mennyire nehéz egy gyerek számára elfogadni egy új szereplőt, aki a legtöbbször a szülők válása, vagy az egyik szülő halála, tehát nagyon fájdalmas események eredményeként kerül az életébe.
Ezekről nem a mostohaszülő tehet, mégis rá vetül a harag és szomorúság egy része. Válás után még úgy is érezheti a gyermek, hogy az új partner a fő akadálya annak, hogy a szülők nem találnak ismét egymásra. A csemete (szinte) mindig reménykedik abban, hogy nem végleges a szülei eltávolodása.
Amikor arról beszélünk, miért nehéz és lassú a mostohaszülő és mostohagyermek kapcsolódása, ne felnőtt szemmel nézzük, hogy hiszen örülhetne is az a gyerek, hogy van még egy jófej felnőtt az életében, hanem vegyük figyelembe a mögöttes, nem racionális érzelmeket is. És nem utolsó sorban: kinek ne lenne ijesztő, hogy egy idegen, akit nem ő választott, az élete része lesz, és részben lefoglalja annak az embernek a figyelmét és érzelmi kapacitásait, aki számára a biztonságot jelenti: a vér szerinti szülőét?
