Őszi Orchidea és Bromélia Kiállítás és Vásár a Vajdahunyadvárban + JÁTÉK

A Magyar Orchidea Társaság november 9. és 12. között ismét megrendezi őszi Orchidea és Bromélia Kiállítását a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A négy napos kiállítás során a több száz virágzó, sokszínű, illatos orchidea mellett a Cymbidium nemzetséggel ismerkedhetnek meg közelebbről is a látogatók. Bemutatják távoli leszármazottait, a színes, nagyvirágú Cynbidium hibrideket, valamint sok, már lakásban is tartható és virágoztatható új nemesítést is. A Családháló olvasói játszhatnak a belépőkért!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
játék
2017. november 03. Családháló

Erről az orchidea nemzetségről maradt fenn két ezer évvel azelőttről az első írásos forrás, mely bizonyítja, hogy már akkor is ismerték, és termesztették a Távol-Keleten. A Cymbidiumok (magyar nevükön: csónakorchideák) nem csak cserepes virágként, hanem vágott virágként is népszerűek voltak már az ókorban. A hosszú virágszárak a sok nagy, színes és illatos virággal a vázákban is sokáig nyíltak, és nagy díszítő értékük miatt kedveltek voltak.

Hírnevüket bizonyítja egy középkori monda:  A japán császár felesége hosszú idő óta meddőséggel küzdött. Egy napon a kertész néhány szál Cymbidium ensifoliumot tett a vázába, amely a császári pár hálószobájában állt. A császárné megcsodálta e szép növényt és mélyen beszippantotta finom illatát. Ettől a meddősége megszűnt, és 13 egészséges gyermeknek adott életet az évek során. Ez csak egy szép legenda, de az írásos források tanúskodnak arról, hogy a Cymbidiumot, mint gyógynövényt, már a középkorban is használták különféle betegségek gyógyítására.

Mint általában minden orchideafaj, a Cymbidiumok is az elmúlt korokban a nemesség, a gazdagság és a szépség megtestesítői is voltak.

A magyar növény-kedvelő közönség először vágott virágként, átlátszó dobozkákban találkozhatott velük, a ’80-as évek során, majd később megjelentek a virágpiacokon maguk a növények is hosszú leveleikkel, és még hosszabb virágszáraikkal. Kezdeti népszerűségüket beárnyékolta az a tulajdonságuk, hogy télen hűvös, világos helyet kedvelnek, amit a lakásokban többnyire nem lehet biztosítani számukra, így a virágzás a legtöbb esetben elmaradt. A nemesítők több évtizedes munkája eredményeként létrejöttek olyan új hibridek, amelyek hasonlóan szépek, illatosak és színesek, mint elődeik, de tartásuk lényegesen könnyebb. A különlegességek kedvelői az új, de máris népszerű és közkedvelt hibridek mellett találkozhatnak az Ázsiában őshonos, virágzó Cymbidium fajokkal is, melyeket itthon, a virágüzletek kínálatában ritkán lehet látni.

A kiállítás négy napja alatt szakmai segítségnyújtással, előadásokkal várja a látogatókat a Magyar Orchidea Társaság. Az európai és tengeren-túli orchidea-kertészetek bőséges vásári kínálatának senki sem fog tudni majd ellenállni, és orchidea nélkül haza térni.

Időpont: 2017. november 9-10-11-12.
Helyszín: Vajdahunyadvár, Városliget, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Nyitva tartás: minden nap 10 és 18 óra között, vasárnap: 10-17 óráig.
Bővebb információ: www.orchideatarsasag.hu, www.orchideakiallitas.hu.


Akit érdekel a kiállítás, játsszon az 5 db (!!) páros belépőért az FB oldalunkon!!!