Otthonszülés Csehországban? Tilos!

Emlékeznek még Ternovszky Anna nevére? Ő volt az az anya, aki 2010-ben egészen az Európai Emberi Jogi Bíróságig ment, mert az akkori jogi káoszban nem talált olyan bábát, akivel otthon szülhetett volna. Két évvel később két anya, Šárka Dubská és Alexandra Krejzová fordult a fenti hivatalhoz ugyanilyen indokkal, s perelte be a cseh államot, amely azóta egészen egyszerűen betiltotta az otthonszülést…

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. február 17. Családháló

A strasbourgi bíróság Ternovszkynak adott igazat arra hivatkozva, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye A történet onnan indul, hogy 2010-ben egy magyar nő, Ternovszky Anna az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult, mert az akkor tisztázatlan jogi helyzet miatt nem talált olyan bábát, akinek a segítségével otthon szülhetett volna. A strasbourgi bíróság Ternovszkynak adott igazat: az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján kimondta, hogy az otthonszüléssel kapcsolatos rendezetlen magyar jogi helyzet rendezetlensége sérti az anya magánélethez és önrendelkezéshez való jogát. Ennek alapján a bíróság arra kötelezte a magyar államot, hogy egyértelműsítse a kétes jogi szabályozást.  Ez volt az első olyan eset, amikor a szülésel kapcsolatosan alapvető emberi jogokat ennyire magas szinten  vizsgálták.

Tavaly november 15-én az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) úgy döntött, hogy a jelenleg hatályos cseh törvény, amely megtiltja bábák jelenlétét az otthonszülések során nem akadályozza az anya családi életetiszteletének jogát. A Dubská és Krejzová vs Cseh Köztársaság során a két felperes arra hivatkozott, hogy az  Emberi Jogok Európai Egyezményének a magánélethez való jogi védelméről szóló cikkelye szerint az anya alapvető joga, hogy eldönthesse, hol, hogyan és kinek a segítségével szüljön. Ezzel szemben a cseh törvény kimondottan a kórházi szülést támogatja, mondván, hogy ez védi meg az anyák és csecsemők egészségét.

Csehországban igen érdekes, és a próbálkozások ellenére változatlan a helyzet otthonszülés terén: a nők ugyan megtehetik, hogy otthonukban adnak életet kisbabájuknak, ugyanakkor ehhez nem vehetik igénybe szülésznő vagy szülészorvos segítségét, nekik ugyanis tilos kórházon kívül segédkezni egy szülésben. A cseh törvény kimondja, hogy az otthonszülés veszélyes, nincs megfelelő technikai háttér, az anya pedig nem tudja eldönteni, hogy mikor kell orvoshoz fordulni. Bár Csehországban nagyon alacsony a perinatális csecsemőhalandóság aránya, és van lehetőség születésházakban szülni, a kórházak pedig jól felszereltek, ez nem teszi boldoggá az otthonszülést pártolókat.

A 8. cikkelyt a cseh kormány úgy értelmezi, hogy az anya és a gyermek jogai és biztonsága akkor biztosított, ha kórházban szülnek a nők, hiszen otthon szülni veszélyes, tehát az állam éppen akkor szegné meg a cikkelyt, ha engedélyezné azt. Röviden: a gyerek védelme fontosabb, mint az anya jogai. Ráadásul a cseh állam úgy véli, egyetlen olyan EU-s vagy nemzetközi jogszabály sem kötelezi az egyes tagállamokat az otthonszülés engedélyezésére. Csehországban tehát még mindig ott tartanak, hogy a babák biztonságára hivatkozva kórházi szülésre kényszerítik az anyákat.