Pál Feri atya: így lesznek személyesek a kérdések

– Kicsoda Pál Ferenc? Lelkipásztor, atya, mentálhigiénés szakember és showman. Válogatott atléta voltál, magas ugró bajnok; siker, hírnév és jó lehetőség arra, hogy az emberek közt a középpontban légy. Mindenki rád figyelt. Mégis csendes, befelé forduló ember voltál, és a papi hivatást választottad. Mi történt, amitől végül ebbe az irányba fordultál? Volt egy konkrét fordulópont, vagy fokozatosan jöttél rá, hogy mi a te utad?

– Volt egy fordulópont: egy magasugró verseny után a dobogón álltam, nyakamba akasztották az érmet, gratuláltak, a közönség is tapsolt, de úgy éreztem, hogy ez nekem kevés. Eszembe jutott, hogy talán, ha egy olimpián a dobogó tetején állnék, az minőségileg több lenne, de rájöttem, hogy valami olyasmit keresek, amit sikerrel nem lehet betölteni. Vagy úgy is mondhatom, hogy a személyiségemnek van egy mélyebb rétege, amit a siker, a győzelem egyszerűen nem érint meg, mindeközben viszont nekem alapvetően fontos.

– Ezek szerint sikerorientált ember vagy, csak nem volt mindegy az út hozzá, ami oda vezet?

– Eredményorientált vagyok, nem sikerorientált.

– Miért érezted úgy, hogy az ember és a lelke megismerése és ápolása lesz – ha mondhatom így – a te utad?

– Már az első papi évemben is sokan fordultak hozzám bizalommal, mely egyrészt meglepetést okozott hiszen fiatalember voltam, 30 éves. Elsősorban életvezetési, társkapcsolati, családi kapcsolatrendszerre vonatkozó kérdéseket tettek föl… Inspirált a bizalmuk. Azt éreztem, hogy szeretnék megbízható választ adni, de ahhoz értenem kellene ahhoz, amit ők kérdeznek.

– Mit gondolsz, a plébánián tartott kis létszámú, közösségi hittanóráidról hogyan vezethetett az út az többezres tömeghez, akik egy sportcsarnokban hallgattak téged? Mások is tartanak hittanórákat, mégsem jutnak el egy sportcsarnokba nagy tömegek elé…

– Talán az, hogy valódi érdeklődés van bennem; törekszem az együttérzésre és elfogadásra és megpróbálom meg is érteni a nekem feltett és ki nem mondott kérdéseket is. Felteszem őket magamnak is, így a kérdések, melyeket másoktól hallok személyessé válnak. Úgy tekintem magamat, mint aki érintett minden egyes kérdésben, és nem nyugszom, míg a személyes válaszaimat meg nem találom.

– Sikeres ember vagy, aminek biztosan vannak pozitív és negatív, szeretett és nem szeretett részei. Hogyan éled meg mindezt?

– Richard Rohr szokott eszembe jutni, aki erre azt mondta, hogy „amiért rajonganak értem, az nem én vagyok, és amiért gyűlölnek, az sem”. Találónak érzem ezt.

– Váltsunk témát. Szép, új, digitális világ. Azt mondják, a digitális világ megosztó. Én mégis állítom, hogy a digitális világ a közösségi oldalakon keresztül összehoz bennünket. Ha nem is személyesen, de gyakrabban van lehetőségünk barátainkkal, szeretteinkkel, és a világgal kapcsolatot ápolni és/vagy kiépíteni. Mégis nagyon sokan félnek tőle, mert azt gondolják, eltávolítja az embereket egymástól. Te mit gondolsz erről?

– Egyrészt sokunk számára nagy lehetőség arra, hogy képesek legyünk kapcsolatban maradni. Az egészséges személy számára alapvetően fontos, hogy fölfedezzék, értékeljék, hogy törődjenek vele, érdeklődjenek a személye és az általa felvetett témák, kérdések iránt. A kapcsolattartáson keresztül fontos mentálhigiénés funkciók valósulhatnak meg. Másrészt nem ugyanaz, ha megfoghatom valaki kezét vagy átölelhetem és érezhetem az illatát, mint ha ezt nem teszem. Szükségünk van a fizikai kontaktusra, és valószínűleg ez továbbra is így lesz.

Az interjú ITT folytatódik!