Pályaválasztás – kinek a felelőssége?

A gyermekeik képességeinek megfelelő iskolát választanák és a szakmaváltásban is támogatják pályaválasztás előtt álló gyermekeiket a szülők. A Szakmavilág.hu online kutatásának eredményeit sajtótájékoztatón ismertette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a kérdőívet összeállító Szily Nóra pszichológus-újságíró.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
felelősség
2018. november 21. Közlemény

A több mint ezerkétszáz válaszadó részvételével készült nem reprezentatív felmérés során a Szakmavilág.hu és Szily Nóra pszichológus-újságíró arra voltak kíváncsiak, hogy a szülők szerint hogyan lehet megfelelően támogatni a gyerekek pályaválasztását, mi fejezi ki legjobban gyermekük sikerességét, vagy hogy milyen típusú iskolát tartanának számára megfelelőnek.

Szily Nóra elmondta, örömteli tapasztalat volt, hogy a szülők 90 százaléka a gyermek képességeinek megfelelő iskolát gondolja választandónak, és bár 60 százalékuk szülői felelősségnek is tartja a pályaválasztást, igyekeznek nem rákényszeríteni a fiatalokra saját tapasztalataikat, végzettségüket. „Szintén közel 90 százalékuk hisz a bármikori módosítás lehetőségében, és abban, hogy a pályaválasztót abban kell támogatni, hogy nyitott legyen a változtatásra. Ez nagyon biztató, hisz a jövő épp a rugalmasságról, nyitottságról, alkalmazkodni-, változtatni tudásról fog szólni” – mondta a szakértő, aki szintén ezeket az elveket tartotta szem előtt saját fiai nagy döntéseinél.

A főleg anyukákból álló kitöltők a legtesthezállóbb foglalkozás megtalálásában leginkább szakmabemutatóktól, workshopoktól és pályaválasztási rendezvényektől várnak segítséget, illetve fontos számukra, hogy ők maguk is minél többet beszélgessenek a gyerekekkel saját vágyaikról és biztosíthassák számukra a szimpatikus szakma kipróbálásának lehetőségét.

„A területi kamarák célja és feladata, hogy ebben az egyszerre nehéz és izgalmas időszakban megkönnyítse a döntéshozatalt, segítse a gyerekeket abban, hogy minél több választási lehetőséget ismerjenek meg és kipróbálhassák, miben jók valójában, mi illik leginkább a képességeikhez” – mutatott rá Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója. „Ezért indítottuk el a Szakmavilág.hu oldalt, ahol pályaorientációs tesztekkel, számos szakma bemutatásával, munkájukban sikeres emberekkel készült interjúkkal igyekszünk megmutatni, milyen színes felhozatal is várja a fiatalokat. A Szakmavilág kamionja pedig november végéig tartó országos turnéján a tizenévesek érdeklődési körére szabott VR-aktivitásokkal kínál lehetőséget az egyes szakmák interaktív kipróbálására.”

Legyen boldog, szeresse a munkáját, érje el a céljait – így látná legszívesebben gyermekét tíz év múlva a válaszadók nagy része. „Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy valóban azzal foglalkozzon, amiben tehetséges és soha ne féljen új utakat kipróbálni. Ehhez a legnagyobb segítség, ha az önismeretében támogatjuk. Akkor a vágyai – még ha változnak is – reális célokká válhatnak” – tette hozzá Szily Nóra.