Pécsi Rita: Hurrá, szeptember!? – Milyen tanévnek nézünk elébe?

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatónak, pedagógiai szakértőnek az Új Ember katolikus hetilapban augusztus 26-án megjelent írását adjuk közre.

Ha július óta emlegetjük, hogy nemsokára lesz nemulass!… majd, ha kezdődik az iskola!… ennek aztán vége!… – akkor ilyennek. Ha kihívásnak, lehetőségnek tekintjük, akkor élvezhetőbb lesz.

Minden híreszteléssel szemben tanulni jó, társakkal együtt lenni jó, mindebben biztonságos vezetést kapni jó, otthon mindezt megosztani jó, dolgozni, alkotni igenis jó.

Mégis, a gyanúsnál is gyakoribb a panasz, hogy az első lelkesedés után hamar jelentkezik a hasfájás, a szorongás, a félelem. Minden korosztályban. Nemcsak a kisiskolások aggódnak, és nem csak a főmumustól, az érettségitől félnek már körülbelül tízéves kortól. Mi lesz, ha nem tudom, ha hibát ejtek, nem lesz elég, hülye vagyok, nem jutok be stb.

Mit tegyünk? Kemény az élet, bele kell jönni – tehát hajtsuk, feszítsük, hadd tanulja meg? Semmiképpen! Ezzel ugyanis éppen az ellenkezőjét érjük el.

A szabadság lelke mindenkor a mértéktartásban mutatkozik meg (J. Kentenich). Az iskola – hál’ Istennek – nem maga az élet. Az egyensúly megtalálása lesz a kulcs még a kiváló teljesítményhez is. Ez a szorongást is oldja. A tanulás akkor hatékony, ha az ismereteknek van ideje érlelődni. A készségek lassan fejlődnek. Mindehhez napi kiadós szünet – játék, mozgás, (nem képernyős) lazítás és alvás szükséges. Nem ördögtől való a jól ismert sláger refrénje: Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás… Oldott, lassan járó időre, egymásra figyelésre, sok természetes élettel való kapcsolódásra van szükség ilyen mértékű intellektuális munka és megterhelés mellett.

A mozgás is valószínűleg kevés, tehát ha nem tud valahol biciklizni, fára mászni, bújócskázni – akkor ezt is valahogy pótolni kell. Biztosan jó döntés, ha ezért akár néhány különórát is feláldozunk! A jó iskola egyébként időt hagy a kíváncsiságra, a felfedezésre, a játékra, mert ez a leghatékonyabb fejlesztő erő, nem a különóra. (A NASA kutatóinak felvételijében amúgy az a kérdés is szerepel, hogy mit játszott gyerekkorában. Képzeljék el, milyen kár lenne, ha azért nem tudna tudományos pályát befutni, mert játék helyett korrepetálásra, kompetenciafelkészítőre kellett járnia!)

Feltétlenül fontos, hogy mi, szülők figyeljünk arra, hogy maradjanak meg azok a tennivalók, amelyekhez nagy kedve van gyermekünknek, amiben sikeres lehet, még akkor is, ha közben két hármasa is lett. Most kell erősnek lennünk. Ne programozzuk túl az idejét, a nagyobbaknak sem. A tizenéveseknek nagyon fontos a közösség is, és ránk is szükségük van. Ha az egész délután úgy tele van zsúfolva, mint egy jól kirakott puzzle, az hosszú távon kifejezetten ártalmas lesz. És minden terület egy kicsit növekedni akar. Nem marad idő a feldolgozásra, a pihenésre pláne, a kapcsolatokra még kevésbé. Amit szeptemberben pedig még jól bírunk, az nem ugyanúgy megy a ködös novemberben, vagy a decemberi „nagy közös hajszában”.

A cikk itt folytatódik.

Fotó: Magyar Kurír