Petíció: az abortusz ne lehessen emberi jog!

Az emberi jogok világnapjához kapcsolódóan petíciót adott ki a CitizenGO, mellyel az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának szeretnének üzenni: az abortusz nem emberi jog. A petícióval az amerikai Population Research Institute kampányát támogatják.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
anya
2018. december 13. Családháló, CitizenGO

A CitizenGO tavaly tett látogatást az ENSZ Emberi Jogi Bizottságánál. Akkor hangzott el a bizottság egyik “szakértője”, a tunéziai Ben Achour  állítása, mely szerint az, hogy születésük után segítjük a fogyatékos embereket “nem jelenti azt, hogy el kell fogadnunk egy fogyatékkal élő magzat életben hagyását”.

A szervezet most további veszélyekre figyelmeztet:

A világ békéjének fenntartására és minden emberi lény méltóságának elismerésére létrehozott Egyesült Nemzetek Szervezete nemzetközi egyezményeken és intézményrendszerén keresztül valósítja meg a céljait. A nemzetközi dokumentumokat időről időre újratárgyalják és értelmezik. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának értelmezése idén októberben ért véget.

Az ENSZ Emberi Bizottsága által elfogadott általános kommentár viszont kimondja, hogy “a részes államoknak biztonságos, legális és hatékony hozzáférést kell nyújtani az abortuszhoz, amikor az várandós nő vagy lány élete és egészsége veszélyben van, és amikor a várandósság kihordása lényeges fájdalmat vagy szenvedést okozna a várandós nőnek vagy lánynak, leginkább pedig amikor a várandósság erőszak, vérfertőzés következménye vagy pedig nem életképes.”

A fenti mondat kapcsán a CitizenGO felhívja a figyelmet, hogy már nem írják le az anya szót és a magzat szót is kivették a szövegből. Nem hajlandók megemlíteni, hogy egy magzatról is szó van, hanem arról beszélnek, hogy a terhesség nem életképes. A várandósság kihordása általában lényeges fájdalmat vagy szenvedést okoz az anyának, ezért ezt és a nő egészségét a fenti indokok közé téve lényegében minden esetben követelik az abortuszokhoz való hozzáférés biztosítását.

– Felszólítja az államokat, hogy távolítsanak el minden büntetőjogi szankciót azokra nézve, akik illegális abortuszt nyújtanak. 

– Felhívja az államokat, hogy “szüntessék meg a meglévő korlátokat” az abortuszra vonatkozóan, és sürgeti őket, hogy “ne vezessenek be új akadályokat”, ideértve az egészségügyi dolgozók lelkiismereti jogának gyakorlása által okozott akadályt.

A Polgári és Politika Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya az egyik legszélesebb körben elfogadott és elismert nemzetközi emberi jogi egyezmény. A kommentár célja az Egyezmény által elismert élethez való jog újraértelmezése, mely szerint az államoknak bizonyos körülmények között hozzáférést kell biztosítaniuk az abortuszhoz. Pedig az Egyezmény sehol nem említi az abortuszokat, sőt, minden emberi lény számára garantálja az élethez való jogot. Továbbá pedig elismeri, hogy a meg nem születettek életét védeni kell a halálbüntetés végrehajtásától:Halálbüntetést …. várandós nőkön nem lehet végrehajtani.”

A CitizenGO petíciójában felhívja a figyelmet, hogy a 36. általános kommentár pont az ellenkezőjére fordítja az élethez való jogot, és abortuszhoz való jogot magyaráz bele. “A kiadott értelmezés szembehelyzekedik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával és több más nemzetközi egyezménnyel, továbbá az Alaptörvényünkkel is. Ennek az értelmezésnek a nemzeti jogalkotásra is jelentős hatása lehet, különösképp mivel ugyanezen szerv felelős az Egyezségokmány betartásának ellenőrzéséért a különböző országokban. A 36. általános kommentár azon hamis logika alapján hatalmazza fel azt ENSZ-t, hogy sürgesse az államokat az abortusz legalizálására bizonyos körülmények között, hogy az államoknak a nemzetközi emberi normák szerint ezt kötelességük megtenni. Pedig az etérően létrejött elsődleges nemzetközi megállapodás, a Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferencia cselekvési programja határozottan kimondja, hogy az abortusz megengedéséről szóló döntéseket csakis nemzeti szinten – nem pedig nemzetközi szinten kell meghozni” – hívja fel rá a figyelmet a szervezet.

A CitizenGo ezért arra kér mindenkit, írják alá a petíciót, üzenve ezzel az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, hogy az abortusz NEM EMBERI JOG!

Fotó: CitizenGO