PICi babája közelében lehet minden koraszülő a Bókay kórházban

Számít a gyógyulásban az is, hogy ki, de még az is, mi és hogyan vesz körül minket. A legkisebb, koraszülöttként világra jött babák esetében pedig hatványozottan fontos, hogy szüleik közelségében, és megfelelő körülmények között gyarapodhassanak. Idő előtt született gyermekek és koracsaládjaik kényelmét szolgálják a Bókay Klinikának adományozott, családbarát eszközök.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
koraszülött
2018. március 27. Közlemény

A perinatális intenzív centrumok (PIC-ek) apró lakói gyakran akár hetekig, hónapokig is rideg kórházi falak között kell, hogy maradjanak. Ennek az időszaknak a megkönnyítéséhez, otthonosabbá tételéhez járult hozzá a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) és a NaturAqua: márciusban a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati (Bókay) Klinika koraszülött osztályát varázsolták családbarátabbá egy adományképpen átadott automata ajtóval és a kenguruzást segítő bútorokkal.

A szülők, akik a koraszüléssel járó viszontagságok és a koraszülötteket érintő kockázatok miatt gyakran sokkos állapotban vannak, eddig egy törött, a 135 éves épülettel egyidős faajtón keresztül tudtak bemenni gyermekükhöz a Bókay klinikán. A márciusban átadott új, üvegből készült, automata ajtóval végre megszűnhet a koraszülők elzártságának és elválasztottságának érzése kisbabájuktól. Már a várakozási idő alatt is betekintést nyerhetnek a koraszülött osztály pillanataiba, így a kötődés már a legelső pillanatoktól gyorsabban és mélyebben alakulhat ki a PICi baba és szülője között. Sőt, az adományokból a kenguruzást segítő bútorokkal még komfortosabbá válik a koramamák és korapapák számára az inkubátorok melletti tartózkodás.

A kenguru-módszer, melynek során a babát egy a célra speciálisan kialakított kendőbe helyezik, hogy mellkasán tarthassa őt a koraszülő, kiemelten fontos. Ezzel biztosítható ugyanis az egészen PICi újszülöttek és szüleik számára is a bőr-bőr kontakt, mely a kisbaba és a koraszülő számára is segíti a kötődés kialakulását. Még akkor is, ha amúgy az újszülött infúzióra van kötve és nagyrészt inkubátorban kell, hogy tartózkodjon. Plusz a méhen belüli időszakból megszokott testhőmérséklet, valamint a már jól ismert szívhang és a szülői hangok újra hallgatása is sokat segít a korababa fejlődésében. A kenguruzás további előnye, hogy megindítja a tejtermelést az édesanyánál – a legtöbb esetben még akkor is, ha a rideg kórházi környezet, vagy a baba túl korai érkezése, és a koraszüléssel járó megrázkódtatások és aggodalmak a tej elapadásához vezettek. A koraszülöttek esetében pedig a legegyszerűbb intervenció és legfontosabb gyógyszer maga az anyatej.

Az embert és az emberi kapcsolatokat egyaránt próbára tévő időszak ellenére is az intézkedésekkel már egy kicsivel könnyebbé vált a koracsaládok helyzete a Bókay PIC-en. Az üvegajtónak és a kenguruzási lehetőségek komfortosabbá tételének köszönhetően kellemesebb és minőségibb időt, akár egyszerre több órát tölthet együtt a család, beleértve a korababát és mindkét szülőjét, elősegítve ezzel is a korai kötődést, oldva a szülőt ért sokkot és stresszt, ezek hatásaként pedig jelentősen megnő az esély a legPICibb babák gyorsabb és zökkenőmentesebb gyógyulására, gyarapodására is.

A NaturAqua a magyarországi koraszülött ellátás elkötelezett támogatója immár harmadik éve. Partnere, a KORE közreműködésével segít családbaráttá tenni a kórházi osztályokat, hogy a koraszülött csecsemők ápolása mellett szüleik nyugalmát is szavatolja.