Programozni tanít a jövő iskolája – világelső a magyar Logiscool

A játékosan programozni tanító, magyar tulajdonú vállalkozás kevesebb, mint négy év alatt tízezernél is több 6-18 éves diákkal barátkoztatta meg az informatikát, és a franchise rendszerű, tantermi programozás tanítás terén világelső. Magyarországon harmincnégy helyen és további hat országban, saját oktatási platformmal tanítanak – tudtuk meg a Logiscool tegnapi sajtótájékoztatóján. Amíg a felnőttek a tájékoztatót hallgatták, a gyerekek kipróbálhatták a programozást és bemutathatták alkotásaikat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
programozás
2017. szeptember 06. Antal-Ferencz Ildikó

„Büszkék vagyunk rá, hogy már több, mint tízezer diákunk van, és a szeptemberi beiratkozási időszakban ez a szám percről-percre nő, hiszen egyre több szülő keres olyan elfoglaltságot, ahol a gyerek jól is érzi magát és hasznos tudást is kap – mondta Dr. Breuer Anita ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy Horvátország és Kuvait csatlakozásával már hét országban van jelen a Logiscool. A játékosan programozni tanító, magyar tulajdonú vállalkozás kevesebb, mint négy év alatt tízezernél is több 6-18 éves diákkal barátkoztatta meg az informatikát, és a franchise rendszerű, tantermi programozás tanítás terén világelső. A Logiscool Budaörsön indult, mára világszerte negyvenkét helyszínen működik, és mind az iskolák, mind a diákok száma is dinamikusan nő. Magyarországon harmincnégy helyen elérhetőek, a kontinensen a horvát piac mellett Ausztriában, Svájcban, Csehországban és Szlovákiában tanítanak. A magyar tulajdonú vállalkozás teljes hálózaton belüli éves bevétele a tervek szerint meghaladja majd az egymilliárd forintot – ismertette az ügyvezető.

„Észrevétlenül” tanult digitális írástudás

A gyerekbarát és inspiráló környezetben lelkes egyetemista oktatók játékos formában magyarázzák el a tananyagot, s a foglalkozásokon alapvetően saját számítógépes játékokat fejleszthetnek a diákok – emelte ki. A 6-18 éves gyerekeknek szóló tanfolyamokon és nyári táborokban ugyanakkor nem csak leendő programozókat oktatnak: a cél a pár éven belül alapelvárásnak tekinthető digitális írástudás átadása. Sőt, a tapasztalatok szerint a résztvevő gyerekek logikai, problémamegoldó, prezentációs készsége és algoritmikus gondolkodása is javul, illetve a kudarcokból is könnyebben tanulnak – tette hozzá.

„A Logiscoolban tanuló legtöbb gyerek leendő munkahelye még nem is létezik: iskolánkban a nagyon gyorsan változó világra készítjük fel őket, ahol fontosabb lesz a programozói gondolkodás, mint egy konkrét programnyelv ismerete” – mondta Csitári Gyula, a cég stratégiai igazgatója.

Nem feltétlen csak programozók képzése a cél, de a cég saját fejlesztésű, online elérhető oktatási platformján, valódi újdonságként, az írott programnyelv és a játékos, blokkos szerkezet közötti átjárhatóságot is biztosítják – tájékoztatott. A Scoolcode platform figyelembe veszi a diák életkorát és tudásszintjét, és segítségével folyamatos fejlődési lehetőséget és sikerélményt kapnak azok a gyerekek is, akiket komolyabban is érdekel a programozás. Megtudtuk, hogy a Logiscool oktatói fiatal egyetemisták, akiknek kiváló munkalehetőséget biztosít a programozás tanítás, és van köztük olyan is, aki diákként került először kapcsolatba az iskolával és ma már a másik oldalon segít a kisebbeknek.

Balogh Péter szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan gondolkodnak a gépek. Az NNG alapítója, a Logiscool egyik befektetőjeként fontosnak tartja, hogy a Logiscool az egyik legsikeresebb, de mindenképpen a legnagyobb üzleti potenciállal rendelkező, Magyarországról indult franchise rendszer.  Elmondása szerint nemcsak a cég sikerei, hanem lányai lelkesedése is igazolja üzleti döntését.

Damsa Andrei, a  Játékos Lét kutató cég képviseletében ismertette a logiscoolos gyermekek szülei körében végzett felmérés eredményét. Ebből kiderült, hogy a megkérdezettek nagy része tudatosan keresi annak lehetőségét, hogy gyerekét külön informatikai képzésre írassa be, hiszen egyértelmű számukra, hogy a digitális írástudás elsajátítása manapság már létfontosságú készség. A legtöbben úgy vélik, a Logiscoolban tanultak mindenképpen hasznosak lesznek, akár közvetlenül, akár közvetetten foglalkozik majd az informatikával a gyerek. A szülők többségének elvárása, hogy játékos formában és gyakorlatorientált módon vezessék be a fiatalokat az informatika és a programozás világába. A felmérésből az is kiderült, hogy szülői szemszögből a Logiscool képzés során a gyermek a gyakorlatiasságot, a játékosságot, az alkotást, valamint az általa elkészített projektek bemutatását élvezi a legjobban.

Jávor Dániel a Logiscool PR tevékenységét végző Brandmore képviseletében elmondta, hogy a digitális oktatás fejlesztése és előtérbe helyezése azért is fontos, mivel jelenleg a magyarországi munkaerőpiacról több, mint huszonkétezer programozó hiányzik, pedig ennek a tudásnak a megszerzése minden szempontból előnyös. Egy kutatás szerint az Egyesült Államokban például a legjobban fizető állások nagyjából feléhez általában szükséges vagy elvárt a programozói készség.

Tájékoztatása szerint a Logiscool az Európai Unió felől is figyelmet kap: a magyar cég az EU Digital skills and jobs coalition szervezetének konferenciáján másodszor vesz majd részt Brüsszelben. A szervezetnél is kiemelt hangsúlyt fektetnek a digitális írástudás terjesztésére, hiszen az EU-ban összesen több százezer betöltetlen programozói állás van.