Ráförmedés helyett ezeket mondd a gyereknek!
Utólag minden szülő szégyelli magát, ha mérgében durván vagy lekezelően szólt a gyerekhez. Na de mit mondjunk a gyerekkorunkban tanult fordulatok helyett, amik, lássuk be, már akkor is az agyunkra mentek? Tessék, itt egy mém, ami megmondja. Szerinted működik?
„Mégis, mit képzeltél, édes fiam?” „Hányszor kell még elmondanom?” „Fogd be a szád, és fogadj szót!” „Menj a szobádba, ne is lássalak!” Tegye fel a kezét, akinek már gyerekkorában is az agyára mentek a szülei ezekkel a mondatokkal? És most leteheti a kezét az, aki szülőként képes megállni, hogy soha ne mondja ki ezeket a saját gyerekének.
A többiek meg ugyanazt csinálják, amit a saját szüleik, habár annak idején megfogadták, hogy soha, de soha nem fogják, mert pontosan tudják, hogy egyrészt tök idegesítőek, másrészt meg úgysem érnek el vele semmit.
A gyereknevelés kemény dolog. Sokszor még a legszelídebb, legcukibb anyukák is sárkánnyá változnak, amikor huszadszor kérnek valamit a gyerektől, aki viszont a füle botját se mozdítja. Ha meg számon kérünk rajtuk valamit, jön a visszapentyegés, meg a kifogáskeresés, míg végül megtestesült fájdalomként, hüppögve menekül a poronty a macskához, az egyetlen lényhez a családban, aki megérti őt.
Ilyenkor persze egyáltalán nem vagyunk büszkék magunkra, kezdődik az önvád és a lelkiismeret-furdalás: szegény gyerek, milyen kicsi, milyen sérülékeny, hogy kell vigyázni rá, és pont én, az anyja nem vagyok képes normálisan beszélni vele, tessék, most összetörtem a lelkét. Különben is, ki legyen okosabb, ha nem a felnőtt? Miért várok el türelmet és önuralmat egy gyerektől, amikor magam sem vagyok birtokában ezeknek a szép, magasztos tulajdonságoknak!
