Ráförmedés helyett ezeket mondd a gyereknek!

Utólag minden szülő szégyelli magát, ha mérgében durván vagy lekezelően szólt a gyerekhez. Na de mit mondjunk a gyerekkorunkban tanult fordulatok helyett, amik, lássuk be, már akkor is az agyunkra mentek? Tessék, itt egy mém, ami megmondja. Szerinted működik?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. szeptember 07. Dívány

„Mégis, mit képzeltél, édes fiam?” „Hányszor kell még elmondanom?” „Fogd be a szád, és fogadj szót!” „Menj a szobádba, ne is lássalak!” Tegye fel a kezét, akinek már gyerekkorában is az agyára mentek a szülei ezekkel a mondatokkal? És most leteheti a kezét az, aki szülőként képes megállni, hogy soha ne mondja ki ezeket a saját gyerekének.

A többiek meg ugyanazt csinálják, amit a saját szüleik, habár annak idején megfogadták, hogy soha, de soha nem fogják, mert pontosan tudják, hogy egyrészt tök idegesítőek, másrészt meg úgysem érnek el vele semmit.

A gyereknevelés kemény dolog. Sokszor még a legszelídebb, legcukibb anyukák is sárkánnyá változnak, amikor huszadszor kérnek valamit a gyerektől, aki viszont a füle botját se mozdítja. Ha meg számon kérünk rajtuk valamit, jön a visszapentyegés, meg a kifogáskeresés, míg végül megtestesült fájdalomként, hüppögve menekül a poronty a macskához, az egyetlen lényhez a családban, aki megérti őt.

Ilyenkor persze egyáltalán nem vagyunk büszkék magunkra, kezdődik az önvád és a lelkiismeret-furdalás: szegény gyerek, milyen kicsi, milyen sérülékeny, hogy kell vigyázni rá, és pont én, az anyja nem vagyok képes normálisan beszélni vele, tessék, most összetörtem a lelkét. Különben is, ki legyen okosabb, ha nem a felnőtt? Miért várok el türelmet és önuralmat egy gyerektől, amikor magam sem vagyok birtokában ezeknek a szép, magasztos tulajdonságoknak!

A cikk itt folytatódik!