Rajzoljunk, alkossunk együtt a gyerekkel!

Jaj, hogy kezdjünk neki? És mit rajzoljunk? Segítsek neki? Mi legyen a téma? Egyáltalán kell, hogy együtt rajzoljunk, alkotnunk?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. január 14. Babafalva

A rajzolás a kisgyerekek életében nagyon lényeges önkifejezési eszköz, ezért igen fontos, hogy engedjük, segítsük őket, hogy ezzel a természetes kifejezési móddal éljenek. Adjunk meg minden kezdeti segítséget, ösztönözzük őket. Ha pedig kell, vagy szeretnénk, mi is vegyünk részt a mókában.

Eleinte minden gyereknek természetes, hogy firkál, nyomot hagy, rajzokat készít. Aztán ahogy nőnek, mint mindenben, ebben is nagyon különböző lesznek. Sokaknak teljesen magától értetődő, hogy szabadidejükben, vagy unalmas perceikben ceruzát, krétát ragadnak és képeket készítenek. De vannak olyan gyerekek is, akik nem éreznek sikerélményt, és főleg az írástanulás környékén elkezdenek távolodni az önkifejezés ezen fajtájától. Nekik segíthetünk abban, ha együtt látunk neki, mert a szülői minta minden más hatásnál vagy érzésnél erősebb a gyerekek számára.

Mivel alkossunk, rajzoljunk?

Az alkotáshoz, – és direkt nem azt írtam, hogy rajzoláshoz, mert az alkotás, képi kifejezés sokféle lehetőséget rejt, szóval az alkotáshoz – rengeteg eszközt használhatunk. Ha mi magunk is elvonatkoztatunk attól, hogy ceruza vagy vízfesték, lehet csak az eszköz, nagyon örömteli és izgalmas lehetőségeket fogunk találni. Van néhány egyszerű, közismert módszer, ami nem nagy ördöngösség, nem is kíván semmilyen előképzettséget, mégis amikor ott vagyunk, talán nem jutnak eszünkbe.

A cikk itt folytatódik!