Rémeket, szörnyeket lát a gyerek? Így reagálj rá!
Szinte minden gyerek lát rémeket a sötétben. Retteg tőle. Meg is fogalmazza félelmeit, ám a szülők jelentős része elbagatellizálja a szörnyet, és a gyerek félelmét is. Mi a helyes reakció? Íme Vekerdy gondolatai.
Rém
“Egész éjjel ott van melletted.
Beleolvad a sötétbe.
Összemosódik az árnyakkal.
Rád borulnak a festményei.
Körülleng a szaga.
A padlóval együtt recseg.
Nesztelenül vacog.
Hangosan nem tud vacogni, mert az árnyékfogak nem koccannak össze.
Alaktalan testéből minden hiányzik, ami barátságos.
Nincs szempillája, haja, gödröcske az állán, álla, köldöke, szíve.”
hirdetés
hirdetés
Majoros Nóra Rém a szobádban című könyvéből idéztem Hrrgrrhú, a rém leírását. (Móra Könyvkiadó, 2014.) Hrrgrrhú házi rém, akitől félünk, aki recsegteti a padlót, aki “mindent tud”, akinek az éjszakai jelenlétében, a sötétben, álmunkban kísértenek rossz emlékeink az iskolából is, mindarról, amitől nappal is féltünk, az ugrószekrényről, az osztálynaplóról, a tanári szobáról, a matematika tanárról, a matematika dolgozatról, a matematikáról…
“Lehetsz hat- vagy éppen nyolcvanhat éves”, biztos megvan a saját házi rémed… Vagy talán nem félsz felnőtt korodban is egyedül a sötét lakásban? Nem kapcsolod be mindjárt a rádiót vagy a tévét, nem kattintod fel rémülten a villanyt? Jó, lehet, hogy magadnak sem vallod be, hogy félsz, csak annyit mondasz, hogy “olyan kellemetlen” érzés…
