Rémisztő hírek az ultrahangon? Ne ijedj meg, várd ki a végét!

Az én két terhességem ugyanis egy érzelmi hullámvasút volt, melyben sajnos jóval több volt az ijesztgetés, mint a felhőtlen pillanat.

Mivel mi az első babánkat a terhesség korai szakaszában elvesztettük, így számunkra az azt követő terhességem első ultrahangja egy elképesztően várt, ám csupa aggodalommal teli esemény volt. Vajon tényleg van baba? Jó helyen van? Dobog a szívecskéje? Minden rendben lesz? Szülők leszünk? – rohantak le minket a kételyek a rendelőbe menet.

Amikor végül is megpillantottuk a képernyőn az apró babszemet – leendő kisfiúnkat – és annak gőzerővel dobogó kis szívét, eloszlottak fejünk felett a felhők, és úgy éreztük; IGEN, ezúttal elhihetjük – jön a baba! Tényleg beköszöntöttek azok a napok, amikor az ember csak úgy szökken egyet séta közben a boldogságtól. De ez az állapot alig pár hétig tarthatott csupán?

Kíváncsian, érdeklődve érkeztünk meg a 12. heti ultrahangra. Alig vártuk, hogy láthassuk mekkorát nőtt, hogyan formálódott a kis magzatunk. A 20 perces vizsgálat alatt végig biztatott minket a doktornő, hogy minden szép, minden rendben, hatalmas, erős a baba, és azt is megsúgta, hogy ő bizony lát valamit a lábak között, úgyhogy valószínűleg kisfiúval van dolgunk. Potyogtak az örömkönnyeink, nem győztük morzsolgatni egymás kezét a férjemmel boldogságunkban.

Az adatok felvezetésekor aztán az ultrahangot végző hölgy észrevette, hogy nem mérte meg a kicsi haskörfogatát, így újra zselét és ultrahangot ragadott, én pedig visszamásztam a vizsgálóágyra. Néhány perc fülsüketítő csendben zajló méregetés után vészjóslóan szólalt meg: a kicsinek a normálisnál sokkal nagyobb a pocakja és a belei is fehéren mutatkoznak meg az ultrahangon, úgynevezett fokozott ekogenitású beleket lát.

– Oké? – néztünk rá nagy szemekkel, – de ez mégis mit jelent?
– Ismerik a cisztás fibrózis nevű betegséget? – kérdezte

Mi meg csak néztünk bambán továbbra is, mert nem akartuk elhinni, amit hallunk. A doktornő persze hozzátette, hogy az átlagon felüli haskörfogat és a fehéren megmutatkozó belek persze több dologra is utalhatnak a genetikai probléma mellett. Végül is átirányítottak a kórházba, hogy ott még alaposabban megvizsgálhassák a dolgokat, és annak függvényében dönthessünk, hogyan tovább.

Két nappal későbbre kaptam időpontot, természetesen ennyi idő alatt nem változott semmi, teljesen azonos eredményt mutatott az ultrahang vizsgálat. A doktornő leültetett és ismertette a lehetőségeinket. Választhattam, hogy az eredmények ellenére zavartalanul folytatom a terhességet, alávetem magam egy amniocentézisnek, esetleg nekivágunk férjemmel egy hosszadalmasabb, de biztonságosabb és persze jóval drágább genetikai vizsgálatnak. Az amniocentézist a korábbi vetélésem és a magas rizikó faktor miatt kizártam, s így párommal a második lehetőség mellett döntöttünk.

Néhány nap múlva visszatértünk a kórházba, alávetettük magunkat a vérvételnek illetve részt vettünk az azt követő tájékoztatón, ahol a genetikus szakembertől megtudtuk, hogy a kisbabánk ultrahang leletei a cisztás fibrózis, a Down-kór és még egyéb genetikai problémák előjelzője is lehet. De legesélyesebbnek a CF látszott, így arról kaptunk egy igen drámai “ízelítőt”. A beszélgetés során végig úgy éreztem, hogy igyekeznek arra terelni, hogy rossz hírek esetén a terhesség megszakítása mellett döntsek. Teljesen letaglózva hagytuk el a helyszínt, és hangulatunkon, reményeinken az sem segített, hogy utána napokon keresztül bújtam az internetet cisztás fibrózissal élő emberek történeteit olvasgatva.