Rétvári Bence: Minden tankerületben jutott pénz felújításokra és bútorcserére

A nyári szünetben minden tankerületben jutott pénz felújításokra, illetve iskolabútorok cseréjére, a programra 2,5 milliárd forintot költöttek – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára csütörtökön.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
rétvári bence
2017. augusztus 31. MTI

Tájékoztatása szerint ebből az összegből új iskolabútorokat, székeket, padokat, táblákat és öltözőszekrényeket vásároltak az iskolákba, valamint olyan felújításokat és karbantartásokat végeztek el, amelyek korszerűbbé és ápoltabbá teszik a diákok és a tanárok számára az iskolákban töltött időt.

Csaknem 500 millió forintból több mint 400 iskolában 33 ezer új iskolabútornak, iskolapadnak, széknek örülhetnek a gyerekek szeptember 1-jén, az első becsengetéskor – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy a nyári iskolai karbantartások is lezárulnak a napokban.

Az intézmények 2 milliárd forintot költöttek karbantartásra. A legtöbbet festésre, mázolásra, vizesblokkok és nyílászárók karbantartására költötték, de sor került több intézményben a burkolat javítására, udvarok, sportpályák karbantartására, és voltak olyan intézmények ahol a tetőt vagy a fűtést javították meg.

Rétvári Bence elmondta, hogy a kormány évek óta növeli az oktatásra szánt forrásokat: 2010-hez képest jövőre 552 milliárd forinttal nőnek az oktatási rendszerre fordított források. Ebből nem csak a pedagógusok 50 százalékos béremelésére, de a nyári felújításokra és eszközök beszerzésére is jut forrás.