Rétvári Bence: a négyéves gyermekek több mint 95 százaléka óvodás

Magyarország már 2016-ra teljesítette azt az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célt, hogy a négyéves gyermekek legalább 95 százaléka vegyen részt az óvodai nevelésben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
támogatás
2017. szeptember 13. MTI

Rétvári Bence hangsúlyozta, a kötelező óvodáztatásról szóló intézkedés azt a célt szolgálta, hogy csökkenjen a különbség a gyerekek képességei között akkor, amikor elkezdik az iskolát. Ez a különbség a hétéves gyerekek között a kötelező óvodáztatás előtt akár másfél év is lehetett – tette hozzá.


Az államtitkár arról is beszélt, hogy több mint háromszorosára, 92 ezerről 318 ezerre nőtt azoknak az óvodásoknak és bölcsődéseknek a száma, akik ingyenes étkezésben részesülnek.

Az iskolákkal kapcsolatban hangsúlyozta: a szülőknek oda kell figyelniük arra, hogy a gyerekük iskolába járjon, az eddig bevezetett intézkedéseknek köszönhetően jelentősen, 13 ezerről 3 ezerre csökkent az igazolatlan órákkal rendelkezők száma az elmúlt években. Hozzátette, a szülőket lépcsőzetes rendszerben értesítik: már az első igazolatlan óra után, majd 10, 30, illetve 50 igazolatlan óra miatt.