Rétvári: egyre többen férhetnek hozzá a felsőoktatáshoz

Egyre többen férhetnek hozzá a diplomához, hiszen egyre kevésbé jelentenek akadályt az anyagi nehézségek például a Diákhitel 2-nek köszönhetően - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2018. március 27. MTI

Az államtitkár elmondta, jelentős könnyítést jelent a Diákhitel 2, hiszen kamatmentesen, egy “ingyen hitellel” finanszírozhatják tanulmányaikat a diákok.

Hozzátette, a mindenkori minimálbér egyharmadáig, ami jelenleg körülbelül 27 ezer forint, a munkáltató fizetheti ki a Diákhitel 2-őt. Ha a diák olyan képzettséget szerez, amire valóban van igény, akkor számíthat arra, hogy a munkáltató átvállalja a törlesztést.

Elmondta azt is, a kormány 40-ről 45 évre emelte a Diákhitel igénylésének korhatárát, ugyanakkor megnőtt a Diákhitel 1, vagyis a szabadon felhasználható kölcsön összege havi 50 ezerről 70 ezer forintra.

Rétvári Bence hozzátette, külföldi tanulmányút során a fenti összeg megduplázódik, így havonta 140 ezer forintot lehet felvenni.

Emlékeztetett, a kormány megemelte a szociális ösztöndíjak mértékét, így a teljes keret 4,2 milliárdról 6,2 milliárd forintra nőtt.