Rétvári: szélesebb körű támogatást kapnak a családok

Az elmúlt években szeptemberről szeptemberre egyre szélesebb körű támogatásban részesültek a családok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
támogatás
2018. szeptember 04. MTI

Rétvári Bence kifejtette: a tankönyvtámogatások révén 6 milliárd forinttal több maradt a családoknál. Emellett idén már az ingyenes KRESZ-vizsga, ingyenes nyelvvizsga is mind olyan támogatás, amely csökkenti a családok terheit. Mindezek mellett jövő januártól – négy év alatt – a második gyermek után járó adókedvezmény is megduplázódik.

Az államtitkár kitért arra, hogy az iskolák is jobban felszereltek. Több mint háromszázzal nőtt a tornatermek, tornaszobák száma, segítendő a mindennapos testnevelést. A kormányzat azt is célul tűzte, hogy valamennyi járásban legyen uszoda. Közlése szerint minden évben 3 milliárd forintot fordítanak arra, hogy tantermeket, tornatermeket, uszodákat építsenek.

Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: van még fejleszteni való, de a kormány fejlődő pályára állította az oktatást. Magyarországon most sokkal nagyobb biztonságban van az oktatási rendszer, mint 2010-ben volt – mutatott rá az államtitkár.

A pedagógus-utánpótlás kapcsán kiemelte, hogy 50 százalékkal emelkedtek a bérek. Elmondta továbbá, hogy a jövő évi költségvetésben 800 millió forinttal többet fordítanak a Klebelsberg-ösztöndíjra, amely azt célt szolgálja, hogy a fiatalokat ösztönözzék a tanári pálya választására.