Riasztóan kevés gyermek született

Az előzetes adatok szerint 2011 első negyedévében 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2011. május 25. hslaszlo

Az előzetes adatok szerint 2011 első negyedévében 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január-márciusi időszakhoz képest. A becsült népességszám az időszak végén 9 millió 975 ezer fő volt – olvasható a KSH szerdai jelentésében.


Az előzetes adatok szerint 2011 első negyedévében 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január-márciusi időszakhoz képest. A becsült népességszám az időszak végén 9 millió 975 ezer fő volt – írja szerdai jelentésében a KSH.

Az előzetes adatok szerint 2011 első három hónapjában felgyorsult a születésszám csökkenése. A január-februári mintegy 8 százalékos csökkenést követően márciusban 14,5 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A születésszám összességében 10,2 százalékkal csökkent, ez 2407-tel kevesebb újszülöttet jelentett az előző év azonos időszakához képest. A halálozások száma az év mindhárom hónapjában magasabb volt az előző évinél, összességében 3,9 százalékkal emelkedett, ami a 2010. január-márciusihoz viszonyítva 1294-gyel több halálozásból adódott – olvasható a KSH jelentésében.

A házasságkötések számának az elmúlt hónapokban észlelt emelkedő iránya megtorpant, mivel márciusban már közel 6 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a 2011 első három hónapjában regisztrált 4051 házasságkötés még 42-vel, azaz 1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezer lakosra 8,6 élveszületés és 14,1 halálozás jutott. Az előbbi 1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi pedig 0,5 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2010 azonos időszakában. A házasságkötési arányszám 1,6 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. január-márciusi 4,0 ezrelékről 5,5 ezrelékre emelkedett. 2011 első három hónapjában ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások emelkedő tendenciája következtében a természetes fogyás üteme növekedett, és a 2010. január-márciusi 9881-gyel szemben 2011 első három hónapjában már 13 582 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 11 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma a tárgyidőszak végén 9 millió 975 ezer fő volt.

A születések és halálozások száma különböző mértékben változott a régiókban. A születések száma mindenütt csökkent, ennek mértéke a legkisebb Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön volt, a legnagyobb pedig a Nyugat-Dunántúlon. A halálozások száma valamennyi régióban meghaladta az előző évit, az emelkedés Közép-Magyarországon és a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb, a Nyugat-Dunántúlon a legkisebb. Mindezek következtében 2011 első negyedévében a természetes fogyás az ország valamennyi régiójában növekedett az előző évihez képest, Közép-Magyarországon a legjelentősebb, Észak-Magyarországon pedig a legkisebb mértékben. A házasságkötések száma Észak-Magyarország és az Észak-Alföld kivételével emelkedett, ennek mértéke a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb.

Fotó: ozmozisviz.hu