Segítség, csúfolják a gyerekem!

Minden szülő rémálma, hogy rájön vagy megtudja, hogy csúfolják, kiközösítik a gyermekét az óvodában, iskolában. Ez minden szülőt megvisel érzelmileg, és nagyon fontos, hogy ha esetleg velünk is előfordul, megfelelőképpen tudjunk rá reagálni. Bármennyire is szeretnénk elkerülni, sajnos könnyen megeshet a mi gyerekünkkel is, hiszen nem kell semmilyen különösebb ok hozzá.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. február 07. Imami

Tény, hogy általában az alacsonyabb önbizalmú gyerekeket találják meg a társaik. Azokat, akik túlóvó, túlvédő környezetben élnek. Egy ilyen közeg ugyanis azt sugallja a gyereknek és azt erősíti benne, hogy ő maga nem képes önállóan intézni a dolgait, illetve nem tudná magát megvédeni.

Sokkal többet segíthetünk szülőként a gyerekeinknek, ha beleengedjük őket olyan helyzetekbe, ahol megtanulhatnak kiállni magukért, még ha ebbe néha hiba is csúszik.

Figyeljünk a jelekre!

Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy mindig támogatásra talál otthon, rendszeresek a meghitt beszélgetések, akkor magától is el fogja mondani nekünk, ha váratlan vagy kellemetlen esemény érte a közösségben. Nehezebb dolgunk van akkor, ha a gyerekünk zárkózottabb és nem sokat mesél a napjairól, kevés részletet árul el arról, hogy mi történik vele napközben az iskolában. Ilyenkor azokra az apró árulkodó jelekre kell figyelnünk, amelyek mindig jelen vannak és felhívhatják a figyelmünket rá, hogy valami nincsen rendben. Ha a gyermek például egyik napról a másikra, vagy egyik hétről a másikra nem akar óvodába, iskolába menni, romlik a teljesítménye, szétszórt, nyugtalanul alszik, mind-mind lehet annak a jele, hogy valami megváltozott körülötte és rossz élmények érték.

Mit tehetünk?

Ha ezeket tapasztaljuk, nem érdemes halogatni a beszélgetést! Támogató környezetet biztosítva, együttérzően odafigyelve a gyerekek jó eséllyel megnyílnak és elmondják, hogy mi bántja őket. Fontos, hogy minden esetben a történetre, és azokra az érzésekre figyeljünk, amit megosztanak velünk.

Lehetőség szerint, próbáljuk a történet másik szereplőjének helyzetét is megismerni, hogy amennyire csak lehetséges, lássuk a teljes képet. Semmiképp nem azon van a hangsúly, hogy mit tett a mi gyerekünk, esetleg mit rontott el. Soha ne hibáztassuk, ne reagáljunk indulatból,  mondván “majd én rendet teszek!”, mert az megszégyenítés a gyerek számára, és legközelebb várhatóan nem fog semmilyen kellemetlen eseményt elmesélni. Engedjük az érzéseiről beszélni, és fogadjuk el azokat, ez megnyugtatja őt és erősíti a bizalmi viszonyt.

Meg lehet beszélni a gyerekkel – természetesen életkortól függően –  , hogy hagyja figyelmen kívül azt a személyt, aki piszkálja, forduljon el tőle, ne keveredjen vele egy társaságba. Nagyobbakkal szituációs gyakorlatban el lehet játszani, hogy mit válaszolna neki a csúfolódásra. Soroljon fel a gyerek több lehetőséget, amit mondana, beszéljétek meg, hogy melyik válasz az, amelyik őt valóban megnyugtatná. Ha biztonságos környezetben ezt begyakorolja, akkor könnyebben fog reagálni az éles helyzetben.

A cikk itt folytatódik!