Segítség, mi van, ha elrontom a gyereket?
A köztudatba már beépült egy ideje, hogy a gyerekkornak, a korai szülő-gyerek kapcsolatnak életre szóló meghatározó jelentősége van. Szinte közhelynek tűnik, pedig nem volt ez mindig evidens. Manapság a tudatos anyák és apák igyekeznek szem előtt tartani, vajon ez vagy az a lépésük hogyan fog hatni a gyerekre.
Csakhogy ezek a hatások koránt sem könnyen kiszámíthatók, legalábbis, ha egyszerű hétköznapi eseményekről beszélünk. Addig még egyértelműnek tűnik, milyen szülők legyünk, míg nagy ívű fogalmakban gondolkodunk, mint hogy legyünk érzelmileg elérhetők a gyerek számára, biztosítsunk szerető közeget, próbáljunk következetesnek lenni, igyekezzünk ráhangolódni a valós szükségleteire.
Ez mind szép, de az apró-cseprő szituációk ezer olyan kérdést felvetnek, amiben egyáltalán nem egyértelmű, melyik döntéssel teszünk jót. Vagy, ami még frusztrálóbb: van egy elképzelésünk, mi a helyes lépés szülőként, majd látjuk, hogy az a gyerekből egészen más hatást vált ki, és egyre eltávolodunk attól, amit szerettünk volna.
Példát találhatunk bőven. Van, akinek az a szívfájdalma, hogy rendet és fegyelmet szeretne, de minél jobban ráfeszül, és próbál szigorú lenni, a gyerek annál nagyobb őrültségeket tesz. Hamarosan játszmarengetegben találja magát szülő és gyerek: apa, anya egyre keményebben büntet, fenyít, a gyerek egyre kevésbé együttműködő.
Míg másvalaki egyéb témában tapasztalta meg, mennyire nem úgy hatunk, ahogy szeretnénk: próbálta széppé, bensőségessé, meghitté tenni az ünnepeket, mert úgy érezte, ebben a családi kapcsolatok és valami transzcendens jelenik meg, és úgy gondolta, ezzel gazdagodik a gyerek belső világa is. De a csemete kicsit sem volt vevő a gyertyafényekre és titkokra, rendszeresen hülyeségnek minősítette ezeket, kifejezte, hogy tudja, a boltban vásárolják az ajándékokat, angyalok nincsenek, és javasolta, hópelyhek helyett inkább valami ijesztő halloweenes dekorációval díszítsék a szobát.
És az is gyakori, hogy azért érezzük tehetetlennek magunkat, mert egyszerre több ellentétes dolgot szeretnénk átadni, amiket együtt nyilvánvalóan nem lehet. Például amikor a gyerek megutál valamilyen különórát, kérdés, a gondtalan gyerekkor lebegjen a szemünk előtt, az elv, hogy kisgyerekkorban a játék a legfontosabb, nem a karate meg a rajzszakkör, vagy aszerint döntsünk, hogy kitartásra szeretnénk nevelni a gyereket, arra, hogy ne adja fel, ha nehézséggel szembesül?
