“Segítsünk a néninek!” – Mit mondj a gyermekednek a fogyatékossággal élőkről 3. rész

Szeretnéd, hogy a te gyermeked felkészültebben, okosabban és nagyobb odafigyeléssel segítsen sérült embertársának? Alább ehhez adunk néhány hasznos szempontot.

Ne sémákat láss, hanem minket!

A testi vagy érzékszervi fogyatékos emberekről a többségnek elsőként az jut eszébe, hogy segítségre szorulnak. Ez bizonyos helyzetekben akár igaz is lehet, de a tapasztalat az, hogy többségünk jóval többre képes, mint amit elsőre az átlag ember kinéz belőlünk. Lehet persze a tévében látni parasportolókat, vagy a közösségi médiában követni elképesztően kalandos életű vak vagy mozgássérült bloggereket, ők általában mégis inkább a csodabogár nem éppen kellemes pozíciójában léteznek.

A fogyatékosok többségére a társadalom még mindig elzárkózó, szegény, önállótlan, sajnálatra méltó emberekként gondol. Emberekként, akik elsősorban segítségre szorulnak.

Nem véletlen tehát, hogy egy vak vagy mozgássérült járókelő láttán az utca emberének első természetes reakciója a segítségnyújtás. Szülőként azonban a segítéssel nem csupán jót tehetsz, hanem gyermekednek is példát mutathatsz. De vajon milyen példát?

Hogyan segítsünk?

Nagyon dicséretes, ha ott van benned a segítő szándék és gyermekedet is bátorítod a segítségnyújtásra. Én magam gyakran találkozom olyan anyukákkal, apukákkal, vagy éppenséggel nagyszülőkkel, akik teljes természetességgel, nem sutyorogva és köntörfalazva, hanem bátran és fennhangon elmagyarázzák a gyermeküknek vagy unokájuknak, hogy miért segítenek nekem.

“Tudod, a néni nem lát és nem tudja, mikor lesz zöld a lámpa. Gyere, segítsünk neki!” Ennél nem is kell jobban cizellálni a dolgot,

bár elképzelhető, különösen ha a gyermek a “miért” korszakban van, hogy később meg kell majd neki magyarázni, hogy “miért nem lát”, de erről majd egy következő részben lesz szó.

A jó példa mindig működik!

Gondolom, szerinted is nagyon fontos, hogy gyermekednek jó példát mutass viselkedéseddel, kommunikációddal. Miért lenne ez másképp egy olyan helyzetben, amikor segítséget ajánlasz, illetve ajánlotok fel valakinek? Az emberek többsége tapasztalatom szerint nem meri megszólítani vak vagy mozgássérült embertársát, mintha csak attól tartana, hogy valami rosszat, bántót mond neki.

Pedig a valóságban sokkal kellemetlenebb az a helyzet, amikor valaki szó nélkül ragadja karon és tolja maga előtt a vak embert vagy gurítja arrébb a kerekesszékben ülőt. Nem olyan bonyolult ez. Egyszerűen csak ennyit kell mondani: “jó napot kívánok! Segíthetek valamiben?” Ez egy kisgyermeknek is megy, igaz?

A kérdésre pedig valószínűleg válasz is fog érkezni, például valami ilyesmi: “Igen, köszönöm, a 7-es buszra szeretnék felszállni. Szólna, ha jön?” A lényeg, hogy beinduljon a kommunikáció a segítő és a segítendő fél között.

Sokszor mentegetőznek a segíteni akarók azért, mert nem tudják, hogyan is kell jól segíteni egy látás- vagy mozgássérült embernek. De hát honnan is tudnák, ha egyszer nincs és soha nem is volt ilyen személy a környezetükben? Éppen ezért igazán tisztelem azokat, akik ezt felvállalva is odajönnek hozzám és felajánlják a segítségüket. Nekik felnőttként ez a szituáció ugyanúgy új, mint ahogy egy gyermeknek az lenne. Mi mással mutathatnál tehát egy ilyen helyzetben jobb példát gyermekednek, mint hogy egész egyszerűen megkérdezed: “Hogyan segítsek?” Biztos vagyok benne, hogy egyetlen fogyatékos ember sem várja el, hogy az utca embere tisztában legyen azzal, hogy neki milyen módon van szüksége segítségre, ráadásul ez az egyszerű kérdés máris elindítja a párbeszédet és megteremti a valódi személyes kapcsolódás lehetőségét. Erre a kérdésre akár egy gyermek, akár egy felnőtt nagyon egyszerű, kézzelfogható és jól használható választ fog kapni.

Észrevetted, hogy az imént, a segítség felajánlásakor egy eldöntendő kérdést tettünk fel? Meglepő lehet, viszont könnyen előfordulhat az is, hogy nemleges választ fogtok kapni. Ilyenkor sokan elgondolkoznak, hogy mi lehet az indíték a segítség visszautasítása mögött. Vajon a fogyatékos emberek önérzetesek, bizalmatlanok, esetleg nem vagyok neki szimpatikus vagy nem akar szóba állni senkivel? Arra gondoltál már, hogy az adott helyzetben egyszerűen csak nincs szüksége segítségre? Pedig könnyen meglehet, hogy mindössze erről van szó. A gyerekek valószínűleg sokkal könnyebben megértik ezt és túllépnek az ilyen helyzeteken, mert ők még nem agyalnak azon, hogy vajon hogyan képes egy-egy az átlag ember számára rutinfeladatnak tűnő kihívást megoldani az, aki nem lát vagy kerekesszékkel közlekedik. Ha gyermeked mégis elgondolkodik ezen és valamilyen kérdést tesz fel, akkor fogd fel ezt egy remek alkalomnak arra, hogy együtt szerezzetek tapasztalatot arról, hogy látás- vagy mozgásképességünk hiányában vagy jelentős korlátozottsága mellett is jóval többre vagyunk képesek, mint azt gondolnánk!

Olvasva a fenti sorokat, talán könnyen érthetővé válik, hogy a segítségnyújtás sem egyéb, mint kapcsolat és együttműködés két ember között. Vajon hasonló párbeszéd játszódik le közted és a gyermeked között is, amikor ő segítségre szorul, vagy netán amikor te kérsz tőle segítséget? Hidd el, aligha különböznek jelentősen egymástól ezek a helyzetek.

Mi, fogyatékos emberek talán az átlagnál kicsit gyakrabban szorulunk mások támogatására és kérünk segítséget, de ennél talán sokkal lényegesebb, hogy emberek vagyunk, sőt, bizonyos helyzetekben talán éppen mi lehetünk azok, akik segítséget adnak valakinek!

Nem ejtettünk még szót arról, hogy hogyan nyújthatsz megfelelő segítséget egy-egy konkrét helyzetben látás- vagy mozgássérült embereknek. Erről a következő részben mesélek majd!

A szerző látássérült. A cikksorozat előző részei ITT és ITT olvashatóak!