A sikeres esti altatás 6 titka

A férjem esti műszakban dolgozik a nagyobbik gyerekünk 19 hónapos kora óta, így az esti rutin és az éjszakázás többnyire az én feladatom. A nagyobbik gyermekem most 4, a kicsi pedig 1 éves, megtanultam, hogy az esti rutint nagyon komolyan kell venni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 18. Babaszoba
Még egy alkalmazást is letöltöttem a telefonomra, ami arra emlékeztet, hogy ideje hozzákezdeni az esti altatáshoz. Amikor meghallom a telefonom lágy harangjátékát, tudom, eljött a nap végének a kezdete – osztja meg titkait egy anyuka a blogjában.
Miután megtapasztaltam, milyen, amikor túlfáradnak a gyerekeim és harcolni kezdenek az esti lefekvés ellen, megtanultam néhány dolgot. Az alábbi 6 tipp neked is segíthet, ahogy nekem is segített.

1. Találd meg a neked való módszert

Annyi könyvet, cikket lehet olvasni a gyerekek altatásával kapcsolatban. Biztos te is megtaláltad már közöttük azt a módszert, ami egyezik a te filozófiáddal. Amikor a lányom született, nem értettem, hogyan tud olyan hirtelen megváltozni az alvási szokása egyik napról a másikra. Valahányszor megváltozott a korábbi igénye, fellapoztam a kedvenc könyvem, hogy lássam, normális-e, ami történik és hogyan módosítsam a menetrendet, hogy mindenkinek jó legyen.
getty_rm_photo_of_mother_putting_baby_down_to_sleep

2. Idejében kezdd el az esti rutint

A cél, hogy este 7-kor ágyban legyenek a lányaim. Ehhez már délután 5-kor, a vacsorával megkezdem az esti rutint. Elég időt adok nekik az étkezésre. Nagyjából fél órát, közben nem sürgetem őket, hagyom, hogy nyugodtan egyenek. Ha brokkoli van vacsorára, az óvodás lányom képes akár egy órán keresztül is enni. Ha te ennél később szeretnéd fektetni a gyerkőcöket, értelemszerűen ennyivel később kezdj hozzá. Ha 8 óra a kitűzött cél, akkor az altatás rutinja kezdődjön 6-kor, azaz vacsizzatok akkor.