Sokba kerül az iskolakezdés

5-15 ezer forint új iskolatáskára, 10-20 ezer forint felszerelésre, és ha nincs ingyen a tankönyv, nagyjából plusz 10 ezer forint kiadással számolhat egy átlagos magyar család egy gyermek esetén a tanévkezdéskor – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. Az augusztusban kezdődő bevásárlás a havi kiadások 10-30 százalékát is elviheti, de szerencsére már nem ritka, hogy a munkahely anyagilag támogatja az iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozókat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. augusztus 11. Orientpress

A REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint a tanévkezdés komoly anyagi felkészülést igényel az általános iskoláskorú gyermeket nevelő magyar családoknak: míg egy új iskolatáskára 5 és 15 ezer forint, addig tanszerekre 10 és 20 ezer forint közötti összeget szánnak a szülők egy gyermek esetében.

„Idén már a diákok 90 százaléka kap ingyenesen tankönyvet, az ezen kívül eső segédanyagokért 10-15 ezer forint plusz költséggel számolnak a szülők a kutatásunk szerint.

Mindent egybevetve az első becsengetésig a nagy többség a havi kiadások 10-30, minden ötödik esetben pedig 30-50 százalékát fordítják az iskolára a családok” – ismertette az eredményeket Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

Minden ötödik válaszadó van olyan szerencsés helyzetben, hogy munkáltatója anyagilag támogatja az iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozókat. 4 családban 3-ból kizárólag az édesanya a beszerző.