Sosem késő jó apának lenni! Ismét elindult az Apa Akadémia

Ismét megnyitotta kapuit az immáron egy éves Apa Akadémia, amely idén először Az apaság születésének témakörét járta körbe.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
apaság
2018. február 21. Czefernek Léna

Léder László, az Apa Akadémia alapítója bevezetőjében arról beszélt, mennyire fontos az apaság témájáról szót ejteni, hiszen az a férfi és nő közötti kapcsolatot is gyógyítja. Mint mondta, Németországban először a 60-as években kezdtek el apátlan társadalomról beszélni, és az egész „apa témáról” rengeteg szakirodalom található már az angolszász irodalomban, akik jóval előttünk járnak a probléma felfejtésében.

Az apátlan társadalom jellemzői

Léder László mindenekelőtt leszögezi, hogy mindaz, amit elmond, nem a nők ellen szól és semmi esetre sem gondolja azt, hogy ennek a jelenségnek a hölgyek a mozgatói. De az tény, hogy egy fals társadalmi fejlődés következtében kialakult egy anya-gyerek központú családkép, elég ránézni a gyermekkönyvekre, amelyben elvétve fordulnak elő apafigurák. Magukat az apákat is a szerepük megváltoztatására sarkallják, még a nekik szóló szakkönyvekben is, holott a gyereknek nem két anyára vagy anyás apákra van szükségük, hanem arra, hogy édesapjuk a nevelésben férfiként vegyen részt. Az sem segít, hogy generációk nőttek fel úgy, hogy az intézményrendszeren belül hiányzik az apa,- illetve férfi-minta. Zavaros kép él továbbá a fejekben arról, milyen is a jó apa, illetve a jó anya. Léder László szerint a legtöbb elképzelés nem helyénvaló, hiszen az apát azonosítani a rossz zsaru szerepkörrel vagy egy macsó figurával helytelen.

Hová tűntek a férfiak?

Arra, hogy hova tűntek a családból a férfiak még maga Zimbardo professzor, a téma egyik szakértője sem tud válaszolni saját elmondása szerint – szögezi le a pszichológus. Mint mondja, az viszont szembetűnő, hogy egyre több deviáns, családdal kapcsolatos viselkedésforma válik elfogadottá világszerte. Példaként említi azokat a férfiakat, akik béranyától vállalnak gyereket egyedül vagy azokat az ázsiai nőket, akik férj és gyerek híján játékbabákat visznek magukkal mindenhova, akiknek alkalmasint még repülőjegyet is vásárolnak.

Miért bizonytalanok az apák?

A fent említett példák arra engednek következtetni, hogy nem csupán apátlanságról, de a férfi-női illetve anya-apa szerepek átalakulásáról kell beszélnünk. Rengeteg kutatás foglalkozik az apák elbizonytalanodásához kapcsolódó jelenséggel: egy amerikai vizsgálat például úgy találta, hogy 200 meséből csupán 24-ben van apafigura. Szintén amerikai elemzés mutat rá arra, hogy a médiában megjelenik egy hamis férfikép, amely egy szociálisan inkompetens apa-figurát mutat, aki nemes egyszerűséggel béna, és sajnos ebből a reprezentációból szedjük a mintáinkat. Az sem segít, hogy szintén a médiában elterjedt az érzékeny, kissé nőies férfi képe, amivel nem igazán lehet azonosulni.

Fiúk a hátsó padban

Német és amerikai tanulmányok rámutatnak: a közoktatásban a fiúkat negatívan diszkriminálják. Az oktatás elnőiesedett, és ezt a tanárnők is megszenvedik – szögezi le Léder László. Példaként ismét egy német tanulmányt említ, amelyből kiderül, hogy a férfi tanárok növelésével arányosan nő a fiú diákok teljesítménye. Sokszor a pedagógus férfi a pótapa szerepét is átveszi, amely fontos a fiúknak, de azért ennek is vannak buktatói, hiszen nagyon nehéz meghúzni a határt egy pedagógusnak, aki érzi, milyen fontos szerepe van egy diákja életében.

Negatív kép

A pszichológus azt is leszögezi, nagyon igazságtalan az a negatív kép, amely a férfiakról/apákról él a médiában. Mint mondja, nincsen semmilyen alapja annak a feltételezésnek, hogy valaki azért, mert férfinak születik, agresszívabb lenne. Léder László felhívja a figyelmet egy igen romboló, hollywoodi apaképre, amelyben az anyuka napokig, kéztördelve gondolkodik azon, hogyan mondja el a gyermek érkezését párjának, majd mikor a férfi azt megtudja, leissza magát a sárga földig. Ezzel szemben a valóság az, hogy a családtervezés, mint női feladat egy régen elavult elgondolás. Sőt, felmérések szerint a huszonéves, házasság előtt álló férfiak többen szeretnének gyermeket, mint a velük azonos korú nők.

Tesztoszteronbomba

Kutatások igazolják, hogy amikor egy férfi párja várandós lesz, szervezetében csökkenésnek indul a tesztoszteron szintje, vagyis az apa nem csupán lelkileg, testileg is átalakul, hogy segítse a kismamát. Természetesen ez az átalakulás még bőven a normális szinten belül történik, de tény, hogy a tesztoszteron mértéke a szülés körüli időben drámai mélyponton van, és az anyákéhoz hasonlóan megnövekszik az oxitocin és a prolaktin termelés. A férfi szürkeállománya is átrendeződik, amikor gyermeke születik, és videókísérletek mutatják, hogyan változik az agyi aktivitás kisbabák fényképének megtekintésekor. Fontos megjegyezni, hogy az apai tesztoszteronszint csökkenése akkor erőteljesebb, ha anya kevesebbet vesz részt a gondoskodásban. Ha tehát a nőket rosszul kondicionálják, a férfiak is kevésbé lesznek aktívak.

Az apai jelenlét kalibrálja a lányok menstruációját

Nyomonkövetéses vizsgálatok bizonyították, hogy azoknál a kislányoknál, ahol az apa-lánya kapcsolat nem megfelelő (rideg), hamarabb indul meg a menstruáció, csakúgy, mint a nehéz sorsú, rossz körülmények között élő családok esetében. Az apa-gyermek vizsgálatok ugyanakkor azt is kimutatják, hogy az apaság olyannyira biológiailag kódolt, hogy amennyiben nem tud létrejönni valamiért, a férfi személyisége is torzulhat. A korai apa-csecsemő játék olyannyira hatással van a gyermek és az apa viszonyára, hogy kimutatható a későbbi kapcsolat minőségéből. Pont akkor a legfontosabb tehát, az első három életévben az apai törődés, amikor sokan a háttérbe húzódnak.

Apával más

Az apai játék a pszichológus szerint egy komplex fejlesztőprogram, amely kihat a gyermek értelmi képességeire is. Számít ugyanakkor az is, hogy az apa mennyire biztos magában, mert ez önmagában meghatározza a gyermek lelki fejlődését. A jó apa-lánya kapcsolat olyannyira befolyásolja egy kislány életét, hogy kevesebb szexuális partnere lesz később, biztonságosabb szexualitást fog gyakorolni és reálisabb lesz a férfiképe. Ugyanakkor egy apa nélkül felnőtt lánynak háromszoros esélye van a tinédzserkori teherbeesésre.

Apa-fiú – kemény a játék?

Nem igaz, hogy a maszkulinitás, versengés és erőszak jellemezné az apa-fiú kapcsolatot Léder László szerint. Egy faktor számít igazán, hogy az apa szereti-e a fiát. A pszichológus arra is felhívja a figyelmet, hogy az apák hiánya milyen problémákat okozhat: a tinédzser öngyilkosságok 63 százalékánál, a javítóintézetbe kerülő fiatalok 70 százalékánál, a nemi erőszak elkövetőinek 80 százalékánál és az elszökött/eltűnt gyermekek 90 százalékánál hiányzott az apa a családból.

Modern apaság

Úgy néz ki, hogy még az 1900-as évek elején is jobban benne voltak az apák a család életében, mint jelenleg. Nem igaz az a sztereotípia sem, hogy az ősközösségekben a férfiak külön vadásztak, soha nem voltak a családdal. Léder László úgy véli, éppen az ellenkezője lehetett a valóság: az emberek kis családi közösségekben éltek és együtt vadásztak. A gondoskodás egy férfias ösztön az Apa Akadémia alapítója szerint, és arra a kérdésre, hogyan és mikor születik az apa, az a válasza, hogy ez pszichológiailag és biológiailag is kódolva van. Az viszont, hogy az apa-kultúra megteremtődjön a párkapcsolatban, már az egész család közös felelőssége – hívja fel rá a figyelmet. Ehhez fontos a saját apa-élmény tudatos feldolgozása, sérülés esetén pedig szakember bevonása is szükséges lehet.

„Soha nem késő jó apának lenni”

Az apaság megszületése a gyermek későbbi életkorában is lehetséges szögezte le végül Léder László. Hozzátette: valóban meghatározó a korai időszak, de nem determinisztikus.

Az esete további részében Zöldi Pál beszélt az általuk alapított Férfi Sátor Programról, amelyet középiskolások számára is elérhető beszélgetések színesítenek és a férfiasság, az apaság megélését segítik. Tóth Adorján az általa létrehozott babapapa kezdeményezésre hívta fel a figyelmet, hogy ne csupán baba-mama, de baba-papa, azaz gyerek és családbarát vállalatok is létrejöjjenek. A #babapapa felirattal bárki csatlakozhat.

Szintén az est vendége volt Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubjának elnöke, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy ma Magyarországon negyvenezer apa neveli egyedül a gyermekét. Ezért is tartja nagyon fontosnak, hogy hamarosan az országban és Európában elsőként megnyílik az Egyszülős Központ, amelyben segítséget kaphatnak azok a családok, ahol csupán az egyik szülő van jelen.