Súlyosan beteg magzatot kihordani nem kegyetlenség!
Tanya Coonannak röviddel a szülés után meghalt a kisbabája. A nő az Irish Independentben számolt be arról, milyen kegyetlen bánásmóddal kellett ezután szembesülnie az abortuszpártiak részéről. Azt is hozzátette, hogy Simon Harris egészségügyi miniszter elutasította annak a lehetőségét, hogy olyan nőkkel találkozzon, mint Tanya – azaz olyanokkal, akik a szülést követően elvesztették kisbabájukat.
Tanya cikkében részletesen leírta, hogyan vádolta meg egy idegen ember azzal, hogy játszott a gyereke életével és hagyta őt szenvedni csak azért, hogy Tanya jobban érezze magát. Ez, írja Tanya, a legkegyetlenebb dolog, amit valaha mondtak neki.
„Egyetlen anyának sem lenne szabad ilyen szavakat olvasnia, ám ahogy az abortuszvita egyre mérgezőbbé válik, úgy szaporodnak az ilyen sokkoló támadások, amelyek arra irányulnak, hogy megfélemlítsék a hozzám hasonló anyákat, hogy ne legyen merszünk hallatni a hangunkat.”
„Szeretném, ha tisztáznánk valamit: a lányom, Lillie nem szenvedett. Anyaként jobban szeretem őt, mint a saját életemet, így sosem engedtem volna, hogy ez történjen vele. Biztonságban volt, és nem érzett fájdalmat, amikor szép lassan meghalt a karjaim között. Lillie egy súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel született, és amint világra jött, tudtuk, hogy nem lehet rajta segíteni. Áldott vagyok, hogy megszülhettem és magamhoz ölelhettem őt, hogy körbevehettük Lillie-t a szeretetünkkel rövid kis élete során.
Lillie ikerterhességből született, annak ellenére, hogy a diagnózis után az orvosok azt jósolták, csupán néhány hetet él majd a méhemben. Amikor a betegsége kiderült a 13. héten, a szakemberek azt javasolták, vetessem el a babát Angliában. Én azonban gondolni sem akartam ilyesmire. Örülök, hogy így döntöttem, mert a 35. héten megszületett a két ikerlányom. Egy csapat készenlétben állt, hogy ha Lillie mégis életképesnek bizonyul, azonnal átvigyék őt a Temple Street-i intenzív osztályra, ám sajnos nem így alakult.
Szülés után a karomban tartottam Lillie-t, csodáltam gyönyörű kis arcát és puszilgattam őt, miközben aprócska kezét fogtam. Ha egy abortusz által elvettem volna tőle az életét, sosem kapom meg ezt az ajándékot az élettől.
Ám ma ott tartunk, hogy azokat a nőket, akik betegségük ellenére nem vetetik el a gyermeküket, megvádolják azzal, hogy hagyták szenvedni a babát. Ez nem csupán valótlan, de kegyetlen és elfogadhatatlan álláspont.
“Úgyhogy hadd osszak meg néhány orvosi tényt, nem feltétlenül azért, hogy válaszoljak az idegennek, aki rám támadott, hanem azért, hogy megerősítsem azokat a szülőket, akik azzal szembesülnek, hogy a kisbabájuk nem fog sokáig élni megszületése után. Időnként hallok olyan esetekről, amikor a szülők azon gondolkodnak, vajon a súlyos rendellenességgel diagnosztizált magzatuk nem szenved-e az anyaméhben.
Nemrég egy szülés körüli gondozásról szóló konferencián beszélgettem Dr. Marty McCaffrey újszülött-szakorvossal, aki elmondta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy azok a magzatok, akiknél súlyos rendellenességet állapítanak meg, szenvednének az anyaméhben.
Szerencsére vannak már olyan csoportok, mint például az Every Life Counts (Minden Élet Számít), amely a hozzám hasonló szülőket képviseli, és alternatívákat mutat az abortusz helyett.
Az ilyen családoknak szeretnék némi kedvességet és tiszteletet kérni az abortusz mellett kampányolóktól, valamint azt, hogy legyen már vége a félreinformálásnak, amely megijeszti a családokat és ami alapján kegyetlen támadásoknak vagyunk kitéve mi, anyák, akik elveszett kisbabájukat gyászolják!”
