Szent Adalbert-díjat kapott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Szent Adalbert-díját vehette át a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Nyíregyházán. A KÉSZ a kitüntetéssel a mozgalom idestova kilenc éve tartó aktív közösségépítő és népesedéspolitikai munkáját díjazta. A kitüntetést Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke és Galgóczy Gábor társelnök adta át Ujvári Enikőnek, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnökének a szövetség küldöttgyűlésén október 27-én.
A méltatás kiemelte, hogy a civil szervezet a változó politikai légkörben számos konkrét javaslatot terjesztett a kormányok elé, melyek közül többet beépítettek a kormányzati családpolitikába. „A politika szintjén a szervezet képes volt a hídépítésre, ugyanis a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezésére immár öt éve valamennyi akkori parlamenti frakció aláírta azt a politikai nyilatkozatot, melyben elkötelezték magukat, hogy döntéseik során mindig szem előtt tartják és támogatni fogják a gyermekvállalást” – olvasható a méltatásban.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom abban vállal szerepet, hogy a jövő Magyarországán a népességfogyás tendenciái megállíthatók legyenek, a tervezett gyermekek meg is születhessenek. Újdonságot jelentő társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, szakmai javaslataikkal azt kívánják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyermekeket vállalni, és Magyarországon a gyermekek a hagyományos keresztény családmodellben nőhessenek fel.