Szorongó gyerekek a táborban – anya, gyere értem!

Táborozni jó dolog – gondoljuk mi, de mi a helyzet, ha csemeténk másként látja? Meddig várjunk, mikor engedjünk a kérésének és hozzuk inkább haza a táborból? Erről beszélgettünk Licsár Szilvia pedagógussal, a Játékliget szakértőjével.

konfliktus
2019. június 25. www.jatekliget.hu

Minden gyermek másként reagál

A gyerekek különbözően élik meg a szülőktől való elszakadást. Már a bölcsődében és az óvodában is kirajzolódnak a különbségek. Vannak gyerekek, akik szinte zökkenőmentesen beilleszkednek az új környezetbe, mások pedig hosszas, akár hónapokig is tartó procedúra után kezdik csak feltalálni és jól érezni magukat az új környezetben. Az első ottalvós táborozás is hasonlóan nagy mérföldkő a gyerekek életében. Annak érdekében, hogy ez minél jobban sikerüljön, érdemes rá körültekintően felkészülni.

Ezért (is) fontos, hogy ismerjük a gyermekünket

Az első hibalehetőség, ha az aktuális trendek, vagy a többi szülő/gyerek választása alapján döntünk mi is. Nagyon népszerűek a különböző informatikai táborok, ám csak azért, mert sok barátja ott lesz, a mi gyermekünk nem biztos, hogy jól fogja érezni magát, ha alapvetően szívesebben tölti a szabadidejét például kézműveskedéssel. Szeretnénk, ha az idegen nyelvi ismeretei gyarapodnának a nyári szünetben, hiszen mi szülőként tudjuk, hogy nyelvtudásra szüksége lesz a későbbiekben? Ám lehet, hogy ő 12 évesen mégsem örömmel tölti ezzel az idejét egy egy hetes táborban, minden délelőtt több órában. Szeretnénk, ha kicsit izmosodna és a haverjai is sportolnak? Mégsem biztos, hogy jó döntés, ha mi is focitáborba íratjuk a könyvmoly, testnevelés órán is csak nehezen boldoguló gyermekünket.

„Az első lépés tehát, hogy közösen válasszunk tábort. Ha nem a gyermekünk érdeklődésének megfelelő a tematika, akkor egyedül fogja érezni magát a táborban, unatkozni fog és nagy valószínűséggel számíthatunk a hazajövetellel kapcsolatos „segélykérő” hívásokra.”

Ottalvós vagy napközis?

Ha megvan a tematika, a következő lépés annak eldöntése, hogy az érdeklődésének megfelelő tábor bejárós, napközis jellegű vagy ottalvós legyen? Az önállóságot a gyerekek fokozatosan tanulják, mindig egy kicsit nagyobb teret engedünk nekik, ahogyan nőnek. Ennek üteme még testvéreknél is jelentősen eltérő lehet. A kisebb gyerek is lehet felelősségteljesebb, a nagy is szétszórtabb, így nem az életkor dönti el, hogy mikor jön el az első ottalvós tábor ideje.

„Beszélgessünk vele a táborokról, mivel jár a napközis és mivel az ottalvós. Jó, ha aludt már nagymamánál, barátoknál éjszaka, így van némi összehasonlítási alap, ám valójában sok minden majd ott a táborban fog eldőlni. Ha nem érezzük elég magabiztosnak az ottalvásra, jó ötlet lehet a napközis tábor is. Ha iskolába például rendszeresen autóval hozzuk-visszük, egy közeli bejárós tábor remek lehetőség annak gyakorlására, hogyan kell önállóan elindulni, közlekedni, összepakolni, hazajönni.”

Apróbb konfliktusok, avagy bolhából elefánt

Ahol sok gyerek van együtt, ott előbb-utóbb megjelennek a konfliktusok. Kisebb-nagyobb sértődések adódhatnak már abból is, ha más ül a „legjobb barát” mellé az úton, más foglalja el a felső ágyat. Ha épp nem kedvére való a program, az ebéd, csúnyán néz a szobatárs, másnak ítéli az első helyet a táborvezető…és még hosszan sorolhatnánk.

„Itt megint nagyon fontos ismerni a gyerekünket, így mérlegelni tudjuk, hogy apró-cseprő konfliktussal van-e dolgunk. Ha ilyenkor máris úgy döntenénk, hogy hazahozzuk, mire a táborba érnénk, már csak az önfeledten játszó gyerekünket találnánk ott, akinek esze ágában sem lenne velünk hazajönni.”

Amikor tényleg hazahozzuk

Ha gyermekünk kétségbeesetten kér bennünket, hogy hozzuk haza a táborból, érdemes a következő lépéseket végig járni:

  • Amennyire lehet, próbáljuk meg kikérdezni ennek okáról, érdeklődjünk a napjáról, így lehet, hogy rájövünk, hogy csak épp valamilyen aktuális rossz élmény miatt szeretné elhagyni a tábort.
  • Sok esetben már a beszélgetéstől is megnyugszik, elég neki, ha tudja, hogy „elérhető távolságban” van a szülő, ez pedig elég biztonságérzetet ad neki, és feledteti vele az aktuális bosszúságait.
  • Ha nem jutunk eredményre a beszélgetéssel, keressük a táborvezetőt, vagy olyan felnőttet, aki a helyszínen képes utána járni a dolgoknak és szükség esetén rendezni tudja a helyzetet.
  • Ha így sem sikerül megoldani, vagy épp a táborvezető bevonásával és utána járásával úgy tűnik, hogy tulajdonképp nincs olyan konkrét probléma, amit meg lehet így oldani, a következő lépés lehet, hogy meglátogatjuk a táborban a gyermeket. Itt persze felmerülhet, hogy a találkozás után tovább erősödik a gyermekben a honvágy és még inkább haza szeretne velünk jönni, azonban ez egyáltalán nem biztos. Könnyen lehet, hogy a látogatásunk kizökkenti és feltölti annyira, hogy a csapattársak marasztalásának nem tud ellenállni, marad és jól is érzi magát a tábor hátralévő napjain.
  • Ha azonban mégis úgy dönt, hogy hazajön, nagyon fontos, hogy ne kudarcként éljük meg! Gyermekünkkel is beszélgessünk róla, ne legyen ez csalódás, csupán nőnie kell még ehhez egy kicsit.

Készüljünk fel!

A közös tábor választás és felkészítés – annak átbeszélése, hogy mire számíthat a táborban és nagyszülőnél, barátoknál alvás – mellett néhány praktika segíthet áthidalni a felmerülő problémákat.

  • A gyerekek attól is kétségbe eshetnek, ha nem találják néhány holmijukat. A könnyebb tájékozódás érdekében készítsünk listát arról, hogy pontosan mi került a táskába, miket vitt magával a táborba. Írjuk rá mindenre a nevét is.
  • Beszéljük meg, hogy a táborban milyen lehetőségek vannak arra, hogy tartsuk a kapcsolatot. Ha van egy adott időpont, amikor telefonon beszélhetünk, akkor mondjuk el neki, pontosan mikor fogjuk keresni. Ez napközben is megnyugtathatja, segíti átvészelni a rosszabb pillanatokat, ha tudja, hogy esténként kiöntheti nekünk a szívét vagy épp megoszthatja az örömét is persze.
  • Egy darabka otthon – vigye magával az otthoni alvókáját, kispárnáját, kedvenc játékát. Elnevezhetjük gondűző kabalának is, amihez távollétünkben a problémáival fordulhat.
  • Tartsuk magunkban az aggodalmainkat – ha mi sem bízunk a táboroztatókban vagy gyermekünkben, hogy képes megbirkózni a felmerülő problémákkal és elég önálló ahhoz, hogy nélkülünk is boldoguljon, akkor ő sem fog. Aggódás helyett inkább koncentráljunk arra, hogy mennyi szuper élménnyel fog hazatérni, így ő is bátrabban és lelkesebben vág neki az új kalandnak!