Sztálin legkisebb ellenségei – 2. rész
Gyerekek az utcán, száműzetésben, árvaházakban - a sztálini éra alatt előfordultak olyan helyek, ahol a gyermekhalálozás 100 százalék volt. Nincs szó, ami leírhatná azokat a szenvedéseket, amelyeket ezek a gyerekek átéltek, hogy aztán belehaljanak, vagy túlélőként egy életre sérültként tengessék napjaikat.
Gyermekkor száműzetésben
Sztálin rémuralma alatt nagyon sok gyermeknek kellett átélnie a száműzetés borzalmait. A megrögzötten vallásos embereket, a kisebbségben lévő népcsoportok tagjait, valamint a kulákokat ebben az időben rendszeresen telepítették ki, azaz száműzték Oroszország távoli, lakatlan területeire, általában messze Északra, az Ural környékére, Észak-Szibériába, vagy Kazahsztánba. A legtöbb ilyen családnak egy órája sem volt összeszedni a holmiját. Az utazás a száműzetésbe rettenetes volt: a családokat túlzsúfolt, fűtetlen marhavagonokba rakták, s így utaztatták őket hetekig. A sok-sokezer gyerek halt bele az úton az éhezésbe vagy a különféle betegségek valamelyikébe. Őket jelöletlen tömegsírba temették.
A száműzetés helyszínére érve a túlélőknek földbe ásott lyukakban kellett lakniuk, amelyet ágakkal fedtek be, hogy amennyire lehet, benntartsák a meleget. Természetesen a lyukakat maguknak kellett kialakítaniuk az elcsigázott, végtelenül legyengült, beteg embereknek, miközben élelmet is kellett találni, ami szinte lehetetlen volt a fagyott talajban, a végtelen, hóval borított Szibériában. A gyerekek nagy része néhány hét alatt elpusztult. Az emberek között tombolt a malária, a tífusz, a TBC, a tüdőgyulladás, a skarlát.
Sztálin árvái
Az utcára került árvák, akiknek a szülei a nép ellenségeinek „bizonyultak”, gyakran találták magukat valamelyik állami árvaházban, ahol sok visszaemlékező szerint a körülmények még rosszabbak voltak, mint az utcán.
Mivel a gyerekek tömegével érkeztek ezekbe az intézményekbe, az amúgy is rendkívül szegényes, gyerekek számára megfelelő ellátást biztosítani képtelen árvaházak hamar megteltek. Az éhezés, az alultápláltság teljesen általános volt ezeken a helyeken. A híg levest a gyerekek a markukba kapták, mivel nem volt tányér. De nem volt ruha, cipő, ágynemű sem, s a gyerekek gyakran mezítláb mentek ki a hóba, ami miatt rengetegen szenvedtek fagyási sérüléseket. Egy ágyban 3-4 gyermek aludt, mások pedig sokszor a puszta földön, a kályhák közelében.
A falakon folyt a nedvesség, sokszor egyáltalán nem volt fűtés, sem tisztálkodási lehetőség. A csatornázás ugyancsak sok helyen hiányzott, így a gyerekek sokszor a folyosókra, az udvarra, vagy egyszerűen az ágyba ürítettek. A járványok itt is buzgón szedték áldozataikat: tombolt a tífusz, a malária, a skorbut. Az életet még jobban megkeserítették a csótányok, a bélférgek, a tetvek és a bolhák. Ha egy gyerek meghalt, sokszor napokig az ágyban feküdt, mire elszállították, így a még életben lévőknek együtt kellett aludniuk halott társaikkal.
Működtek olyan árvaházak, ahol a halálozási arány 100 százalék volt.
Élet az utcán
Voltak gyerekek, akik megúszták az árvaházat, illetve sikerült onnan megszökniük. Ők csapatokba verődtek, s a Bezprizorni néven illették őket. Az ilyen gyerekbandák teljesen általános jelenségnek számítottak Sztálin uralma alatt. A legtöbb utcagyerek koldulásból, zsebtolvajlásból tengette az életét, de sokan prostituáltként igyekeztek némi bevételre szert tenni. Nagyon sokan váltak az alkohol vagy a kábítószer rabjává. Rettenetes körülmények között éltek, s télen a lábukon nem volt más, mint némi újságpapír. Éjjel nyilvános vécékben aludtak, vagy gödröt ástak a földbe, hogy ne fagyjanak meg.
A cikk első része ITT olvasható!
