A szülői elidegenítés súlyos károkat okoz

A szülői elidegenítés (Parental Alienation) fogalma hazánkban még kevéssé ismert. A jelenség, miszerint a szülő érzelmi zsarolással vagy fenyegetéssel és befolyásolással próbálja a gyermeket a másik szülő ellen hangolni, egyes esetekben a másik szülőt vádolja meg nem történt mentális vagy fizikai bántalmazással, számos országban már bűncselekménynek számít. Az Apák az Igazságért Egyesület november 30-án tartotta első szakmai konferenciáját a témában.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
gyerek
2017. december 22. Babafalva

A szülői elidegenítés (Parental Alienation) témájában tartotta első szakmai konferenciáját jogi és pszichológus szakemberek bevonásával Az Apák az Igazságért Egyesület. A november 30-án tartott rendezvény elsődleges célja a figyelemfelhívás volt – ugyan nemzetközi szinten már több törvény is született a témában, Magyarországon erről még kevés szó esik, és a jogi, pszichológiai eljárásokban is ritkán merül fel.

Mi is az a szülői elidegenítés?

1991. évi LXIV. törvény, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló törvény 2 cikk:
“2. Az Egyezményben részes államok megteszik a megfelelő intézkedéseket arra, hogy a gyermeket hatékonyan megvédjék minden, bármely formában jelentkező megkülönböztetéstől és megtorlástól, amely szülei, törvényes képviselői vagy családtagjai jogi helyzete, tevékenysége, véleménynyilvánítása vagy meggyőződése miatt érhetné őt.”

A szülői elidegenítés során az egyik szülő olyan módon sajátítja ki a gyermekét, hogy érzelmi zsarolással vagy fenyegetéssel próbálja
a másik szülő ellen hangolni őt.

Jellemző az érzelmi manipuláció, aminek eredményeképp a gyermek lassan teljesen elfordul a másik szülőtől és értéktelennek minősíti. A cél érdekében az elidegenítő szülő akár hamis vádakat is felhoz, és büntető eljárás alá vonja a másik felet. Mivel a folyamatnak súlyos mentális hatásai is lehetnek a gyerekre nézve, a szindrómát egyfajta mentális gyermekbántalmazásnak is minősítik.

A cikk itt folytatódik!