Támogatás az egyszülős családoknak a bölcsődei felvételnél

Nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
támogatás
2016. december 23. Babafalva

2017. január 1-jétől a bölcsődei felvételkor az egyszülős családok előnyt élveznek, köszönhető egy törvénymódosításnak. Ha a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő szülő dolgozik, vagy el akar helyezkedni, előnyt élvez majd a bölcsődei felvételnél – mutatott rá az államtitkár.

Novák Katalin egy másik fontos döntésként jelölte meg, hogy félmilliárd forint támogatást nyújtanak egy egyszülős családokat támogató budapesti központ létrehozásához.

Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család van, és több mint félmillió gyermek él ilyen családban. Nekik is segíteni kell, hiszen sokan nem önhibájukból kerülnek ilyen helyzetbe – vélekedett.

A cikk itt folytatódik!