Testvércsalád Találkozó a jövőben is

Sajnos véget ért a Testvércsalád Találkozó tagjaival együtt töltött néhány nap. Hatalmas élmény volt mindannyiunknak! Továbbra is szervezünk majd ilyen találkozókat, hogy minél közelebb kerüljünk határon túli nemzettársainkhoz.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Kárpátaljai Testvércsalád Mozgalom
2014. október 27. Csontos Dóra

Sajnos véget ért a Testvércsalád Találkozó tagjaival együtt töltött néhány nap. Hatalmas élmény volt mindannyiunknak! Továbbra is szervezünk majd ilyen találkozókat, hogy minél közelebb kerüljünk határon túli nemzettársainkhoz.


Közel száz fő vett részt a Családháló Közösség és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének köszönhetően egy szuper négynapos programsorozaton. Az eseményen kilenc kárpátaljai és kilenc magyar család talált egymásra. A gyermekek annyira jól összebarátkoztak, hogy a szülők már előre leegyeztették, hogy ki kinél nyaral majd a jövőben. A találkozó október 23-án, Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött a Kossuth téren. Ezt követően a családok bejárták a Kossuth teret, megnézték kívül-belül a Parlamentet, elmentek a Budai várba. A következő három napban pedig utaztak a Gyermekvasúton, voltak a Csodák Palotájában, a Vasúttörténeti Parkban és a Hősök terén. Székely Attila a Családháló Közösség Országos szervezője két eseményt külön kiemelt a programok közül: A Magyarság Házában fergeteges táncházat tartott a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes zenekara Pál István „Szalonna” vezetésével. A Nemzeti Színházban pedig Vidnyánszky Attila igazgató úr fogadta a családokat. Mindkét személy kárpátaljai származású, a találkozás élménye megható volt a kárpátaljaiaknak.

Ki lesz a család új tagja?

A testvércsaládok kiválasztásában a szervezők elsődleges szempontja a gyermekek és a szülők életkora, aztán jön a gyermekek száma, a nemek megoszlása a családban. Ezek mellett persze figyelembe vesznek más közös jellemzőket is, mint például az érdeklődési kör, hobbi, stb. Székely Attila hozzátette: nem állítunk szigorú feltételeket a családok elé. Azonban szeretném kiemelni, hogy gyermekes családokat várunk, mert meggyőződésünk, hogy a gyerekek azok, akik a legerősebben tudják összekötni a testvércsaládokat.

Arra a kérdésre, hogy miért tartja fontosnak, hogy felhívják a figyelmet a kárpátaljai magyarokra Székely Attila megjegyezte, hogy a kárpátaljai magyarság a nemzetnek egyik olyan része, amely eddig nem kapta meg a megfelelő figyelmet az anyaországi magyarságtól. Hozzátette, hogy az új nemzetpolitikának köszönhetően az állam már évek óta támogatja a kárpátaljai oktatási-kulturális intézményeket és lehetőséget biztosít a magyarországi programokban való részvételre. „A találkozó során az egyik magyarországi szülővel beszélgettem a témáról. Az édesanya azt mondta, hogy a találkozó előtt a gyermekei félve kérdezték, hogy a kárpátaljai gyerekek tudnak-e magyarul? A szomorú az, hogy nem csak a gyermekek fejében van felfordulás, hanem sok felnőtt ember sincs tisztában a kárpátaljai magyarsággal. A történelemóra az iskolákban sokszor nem éri el a célját, ezért kell egyre több határon túli csereprogramot, találkozót szervezni, hogy minden anyaországi magyar megismerje a határon túli magyarságot és minden határon túli magyar érezze az anyaországi magyarok törődését.” – tette hozzá a Családháló Közösség Országos szervezője.

A Testvércsalád Találkozó célja, hogy a Családháló a program révén megadja a lehetőséget ahhoz, hogy a testvércsaládok találkozzanak és kapcsolatot építsenek ki egymással. A nagy feladat, a kapcsolat megtartása, fennmaradása már a családokon múlik. A Családháló azt szeretné, hogy az itt kialakult barátságok tartósak legyenek és itt több évtizedes távlatokban fennmaradjanak. Székely Attila hozzátette: mind a résztvevő családok, mind pedig a Családháló szempontjából nagy siker volt az első Testvércsalád Találkozó. Hogy az egyik szülő megfogalmazásával éljek „ez a párosítás telitalálat volt”. És ezt mások is megerősítették a programok során. A legszebb élmény számomra az volt, mikor a második napon a kárpátaljai gyermekek közül többen feltették azt a kérdést, hogy „Mikor fogjuk énekelni újra a magyar himnuszt?” – utalva ezzel az október 23-i ünnepségre. Ezért érdemes folytatni.

 

A Testvércsalád Találkozóra a jelentkezés folyamatos. Aki részt venne egy ilyen jó hangulatú rendezvényen és szeretne egy testvércsaládot az bátran jelentkezzen.

Képgalériánkat a négynapos rendezvényről itt érhetitek el.

Fotók: családhaló.hu – Képszerkesztőség/Tuba Zoltán