A tévhitek eloszlatása a Méhnyakrák-Megelőzési Héten

Tabukat szeretne ledönteni és tévhiteket eloszlatni a Mályvavirág Alapítvány az idei Európai Méhnyakrák-Megelőzési Héten – mondta a betegség megelőzéséért és gyógyításáért létrejött szervezet vezetőségi tagja vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2018. január 22. Babafalva

A méhnyakrák megelőzhető

Sallai Krisztina arról beszélt, hogy habár a méhnyakrák megelőzhető, mégis sokan szenvednek tőle, mert aggályaik vannak a betegséggel és a vizsgálattal kapcsolatban. Ezeket szeretnék eloszlatni a jövő szombaton kezdődő rendezvénysorozattal.
Az alapítvány immár ötödik alkalommal csatlakozik az Európai Méhnyakrák Szövetség által 2007-ben elindított kezdeményezéshez. Magyarországon minden évben valamilyen figyelemfelkeltő, attraktív, már-már meghökkentő módon szeretnék felhívni a figyelmet a betegségre. Idén például “Beszélő bugyik bisztrót” szerveznek, ahol női és férfi alsóneműket formázó plakátokra írják majd rá a méhnyakrákkal kapcsolatos fontos tudnivalókat, tévhiteket és azok cáfolatát – mondta el az alapítvány vezetőségi tagja.

Az Alapítvány a megelőzési héten szeretne minél több nőt elérni, hogy információkat és felvilágosítást nyújtson a betegségről, és összefogja azokat, akik bármilyen formában érintettek a betegséggel, segítse felépülésüket, rehabilitációjukat.

„Bízunk benne, hogy ezzel a kezdeményezéssel minden nőhöz közelebb tudjuk hozni a megoldás kulcsát. Célunk, hogy minden nő, életkorra való tekintet nélkül tudatában legyen annak, hogy védőoltással és rendszeres szűréssel ma már nagyon eredményesen védekezhetünk a méhnyakrák ellen.” – emelte ki Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

A cikk itt folytatódik!