Többé nem védi törvény a meg nem születetteket Írországban

66,4 százalék - ennyien gondolták úgy az ír szavazók közül, hogy szükség van az alkotmány 8. módosításának eltörlésére, ami azt jelenti, hogy a születendő gyermekek alkotmányos védelmének eltörlése mellett döntött Írország. A szavazás nyomán életbe lépő új törvény- az abortusz legalizálása - már az év végén életbe léphet az ír miniszterelnök tervei szerint.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
törvénymódosítás
2018. május 28. Családháló, MTI, 777.hu

A hivatalos végeredmény szerint az ír választók 66,4 százaléka támogatta a terhességmegszakításokra vonatkozó teljes tilalom eltörlését a pénteken megrendezett népszavazáson  – az eredményt szombat este jelentette be az ír választási bizottság. A voksoláson a választásra jogosultak több mint 64 százaléka vett részt, ami az egyik legmagasabb részvételi arány az írországi népszavazások történetében.

A nyolcadik alkotmánymódosítás eltörlésére leadott igenek elsöprő többsége azért is volt meglepő, mert a választást megelőzően közzétett közvélemény-kutatások az abortusz liberalizációjának 56-58 százalék körüli támogatottságot jósolták. Korábban a miniszterelnök és a dublini kormány is az igenek mellett kampányolt. A parlament várhatóan még az idén új törvényt fogad el, amely lehetővé teszi majd az abortuszt a terhesség első 12 hetében, utána pedig rendkívüli esetekben. Leo Varadkar ír kormányfő a hivatalos eredmény bejelentése után azt mondta, hogy történelmi nap a referendum Írország számára, és az igenek a következő generáció érdekében kerültek többségbe.

A nyolcadik alkotmánymódosítás megtartása mellett kiállók szervezetek ugyanakkor kilátásba helyezték, hogy tiltakozó akciókat szerveznek ha és amennyiben Írországban elkezdik abortuszklinikák felállítását.

Az ír népszavazás margójára írt megkapó bejegyzést a 777.hu oldalán Zaymus Eszter a CitizenGO koordinátora, aki felhívja a figyelmet, a törvénytervezetben rejlő csapdákra: eszerint a 12. hétig bármilyen indokkal el lehet menni abortuszra, amennyiben pedig komoly esély áll fenn az anya egészségének (beleértve a mentális egészséget is) károsodására, a 6. hónapig(!): azaz olyan babákat fognak abortálni, akik életben maradásáért mindent megtennének az orvosok, ha koraszülöttek lennének.

A demokráciára sokszor utalnak, mint egy abszolút jó és elérendő rendszerre. A tegnapi ír népszavazás bebizonyította, hogy a demokrácia is lehet ugyanolyan romboló rendszer, mint egy diktatúra, amennyiben nem kötelezi el magát az emberi élet feltétlen védelmére – fogalmaz Zaymus Eszter.

A Savethe8th (Mentsük meg a 8. alkotmánymódosítást!) kampány szervezői így reagáltak az eredményekre:

“A 8. alkotmánymódosítás nem teremtette meg a születendő gyermekek élethez való jogát – csupán elismerte ezen jog létezését, ami mindig is létezett, és mindig is létezni fog. Amit az ír szavazók tegnap támogattak az egy történelmi mértékű tragédia. Azonban egy helytelen dolog nem válik helyessé csupán a többség támogatása miatt.”

David Quinn, az életpárti Iona Institute vezetője a következőt osztotta meg a Facebookon: “Ha az eredmény 99-1 lett volna, akkor is az lenne a helyzet továbbra is, hogy a születendő gyermeknek morális joga van az élethez, akkor is, ha a törvény azt most meg is tagadja. Továbbra is rá kell mutatnunk ennek az új törvénynek az igazságtalan természetére.”

Mindeközben brit kormánypárti politikusok az észak-írországi abortusztörvény szigorának enyhítését szorgalmazták vasárnap az Ír Köztársaság népszavazási eredményének kihirdetése után: Észak-Írországban – amely nem része Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt – jelenleg ugyanolyan szigorú abortusztilalmi szabályok vannak érvényben, mint Írországban. A törvények nemi erőszak vagy vérfertőző kapcsolat következményeként létrejött terhesség esetén sem engedik az abortuszt, és akkor sem, ha a magzatról a szűrővizsgálatokon kiderül, hogy súlyos fejlődési rendellenességekkel jön a világra, és nem lesz remény életben maradására. Az illegális abortuszért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható Észak-Írországban.