Történelem előtti szülők
Fekete-fehér tévé. Se számítógép, se internet. Telefonból még vonalas is csak szerencsével vagy protekcióval. Amikor ilyesmikről beszélek a gyerekeimnek, látom a hitetlenkedést a szemükben. Ezek lettünk mi: történelem előtti szülők.
A minap vacakolt a laptop, valamiért lassan akart felállni az operációs rendszer, és a gyerekeim elkezdtek türelmetlenkedni, hogy hát mégis milyen dolog ez már, és különben is, kellene egy új gép, mert ez rémes és tűrhetetlen. (Egyébként igazuk van, de ez most nem tartozik szorosan ide.)
Ekkor elmeséltem nekik, hogy gyerekkoromban egy, már akkor is ősöreg tévénk volt, amit nagyjából 15 perccel a megnézni kívánt műsor előtt kellett bekapcsolni, hogy bemelegedjen, és nézhető legyen az adás. Fekete-fehérben, persze.
Az, hogy megdöbbentek, nem kifejezés. Miután kinevették magukat, meséltem még nekik pár dolgot a történelem előtti időkből, nagyjából ilyesmiket.
1. Nem volt számítógép
Néha ugyan apám hazahozta hétvégére a munkahelyéről (szigorú vetésforgóban zajlott a dolog a kollégák között), és akkor eszméletlenül sokat játszottunk vele, de egyébként közünk nem volt a számítógéphez. Aztán később egy Nyugaton élő rokon hozott egy gépet, kazettás programokkal…
2. Internet meg főleg nem
Néha már nekünk is nehéz elhinni, de gyerekkorunkban még csak nem is hallottunk az internetről. Ha kíváncsiak voltunk valamire, akkor megpróbáltuk előkaparni egy lexikonból, ha pedig az sem ment, akkor irány a könyvtár. Se Google, se Facebook, se híroldalak… kemény, nem?
3. Zenehallgatás az őskorban
A kétkazettás magnó volt az abszolút csúcs, szénné másolgattuk a kazettákat, és csináltuk a különböző összeállításokat. Minden lemezt az elejétől a végéig meghallgattunk, mert a walkmanbe túl drága volt az elem a tekergetéshez (vagy fogtuk a ceruzát és átpörgettük kézzel). Se iPod, se mp3, se mobilos zenehallgatás nem volt, és ha meg akartunk hallgatni egy számot, akkor vagy felvettük a rádióból (!), ha adták, vagy megpróbáltuk megszerezni mástól. Szóval semmi YouTube.
