Továbbra is kilátástalan helyzetben a gyermekek?

A közelmúltban tette közzé a tavalyi évről szóló jelentését a “Legyen jobb a gyermekeknek” Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottsága (ÉB). A gyermekek helyzetével, kilátásaival foglalkozó szervezet cseppet sem derűlátó megállapításokat tartalmazó kiadványáról az MTA Társadalomkutató Központ, Gyerekszegénység Elleni Programiroda egy kutatójával beszélgettünk. Farkas Zsombor szerint amellett, hogy történnek lépések az ügyben, a helyzet valóban válságos.

– Az akadémikusokból, egyházi, szakmai- és civil szervezetek képviselőiből álló Értékelő Bizottság jelentése megállapítja, hogy 2008 óta minden mutatót tekintve romlottak a gyermekek életesélyei. Ön szerint milyen okokra vezethető vissza ez a tendencia?

– A gyerekek esélyeinek romlása mögött több ok áll. Az egyik, de a legmeghatározóbb a jövedelmi szegénység kiterjedtségének és mélységének növekedése. A válság jelentős károkat okozott a foglalkoztatás, így a családok  jövedelmi helyzete terén is. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (korábbi ÁFSZ) adatai szerint az amúgy is kirívóan alacsony foglalkoztatási ráta három év alatt (2007 és 2010 között) 57 százalékról 55 százalékra csökkent, miközben a munkanélküliek aránya 7 százalékról 11 százalékra emelkedett. Az olyan gyerekes háztartások aránya, ahol egyetlen foglalkoztatott sincs, ugyanebben az időszakban 15-ről 21 százalékra nőtt. Szintén a jövedelmi helyzet romlását jelzi, hogy a gyerekek után járó pénzbeli ellátások (családi pótlék, gyes, gyet, gyed) és a segélyek számításának alapját képező nyugdíjminimum összegei 2008 óta nem változtak, így reálértékükből 10-15 százalékot vesztettek. Mindenesetre saját adatunk szerint 2009-ben a gyerekek 29 százaléka élt jövedelmi szegénységben (arányuk 2005 óta majdnem másfélszeresére nőtt), miközben a teljes népesség szegénységi aránya 15 százalék volt. A gyerekes családok, elsősorban a szegények tehát az eddigieknél is rosszabb helyzetbe kerültek; jövedelmi helyzetük pedig természetesen alapvetően rontja gyerekeik esélyeit. Nem könnyítenek helyzetükön a közelmúlt kormányzati intézkedései sem, amelyek egy része kifejezetten az alacsony jövedelműeket érinti rosszul, illetve növeli az egyenlőtlenségeket. Az Értékelő Bizottság Jelentésének nyilvános bemutatóján Ferge Zsuzsa az egyenlőtlenségek kapcsán többek között elmondta, hogy a kormányzati elvonások legalább 25-30 százalékos jövedelemcsökkenést eredményeznek a legszegényebbeknél.  Egészen egyértelmű, hogy ez, ha lehet, a jelenleginél is élesebb egyenlőtlenségekhez vezet.  

– A jelentésben ennél sarkosabban, pontosan úgy fogalmaznak: tovább nőhet a gyerekszegénység a válság és a 2010-ben elfogadott új jogszabályok miatt. Melyek ezek a jogszabályok?

– Az ÉB jelentése hangsúlyozza, hogy a gyerekek jól-létének prioritása miatt a kormányzati intézkedések, jogszabály változtatások során elengedhetetlen lenne a gyerekek, a gyerekes családok helyzetére gyakorolt hatások figyelembe vétele. Számos intézkedésből úgy tűnik, ez ma Magyarországon nem fontos. Csak néhány példa, amelyeket az ÉB jelentés részletesebben vizsgál: a közfoglalkoztatás jelentős szűkítése, szigorítása, ha lehet, az eddigieknél is kilátástalanabb helyzetbe hozza a munkanélküli, szegény családokat. 2011-ben jellemzően 2-3 hónapos napi négyórás foglalkoztatásban tudnak csak dolgozni a segélyezettek, mintegy 32 ezer forintért. Ez alig több mint a rendelkezésre állási támogatást felváltó, jogosultsági feltételeiben szigorított bérpótló juttatás, melynek összege 28 ezer 500 forint. Eközben Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Brüsszelben, a szegénységben élők európai találkozóján azt mondja, hogy a szegénység csökkentése, a foglalkoztatás bővítése érdekében a kormány erősíti a szociális ellátások munkára ösztönző hatását. Korábban legalább – a 6-8 órás foglalkoztatással, több hónapon keresztül – 50-60 ezer forinthoz juthattak a családok.

– De a különböző címen kifizetett segélyeknél hosszú távon nem ér többet a munkára ösztönzés? Köztudott, hogy idehaza jóval többen próbálnak segélyből boldogulni, mint akik erre valóban rászorulnának.

– A 3500 forintnyi különbség, ami a bérpótló juttatás és a közfoglalkoztatásért kapott „bér” között van, arra nem igazán lehet azt mondani, hogy munkára ösztönözne. Egy másik kérdés: hogyan is lehet úgy munkára ösztönözni, hogy munka nincs „amerre a szem ellát”. Hogyan lehet úgy munkára ösztönözni, hogy közben nem veszünk figyelembe régóta tudott tényeket, például azt, hogy alacsony iskolai végzettséggel sokkal nehezebb belépni az elsődleges munkaerőpiacra, az ország egyes vidékein egyenesen lehetetlen. Azt például, hogy tartós munkanélküliségből vagy munkatapasztalatok teljes hiányával komplex segítség nélkül nem olyan egyszerű munkát keresni, vállalni.  Igen, sajnos az az állítás, hogy sokan vesznek fel jogosulatlanul segélyt, „köztudott”, és a politika is gyakran használja „érvként”. A baj az, hogy ez a „tudás” egyszerűen nem igaz. Kutatások sora bizonyítja, hogy a visszaélések minimálisak (pl. TÁRKI, Bass László). Erre egyébként kitér a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepcióról öt civil, szakmai szervezet által megfogalmazott vélemény is.

– A családi adózásról, az egykulcsos adó bevezetéséről sincs pozitív véleményük?

– A családi adókedvezmény és az egykulcsos adó egyértelműen a jobb helyzetű csoportoknak kedvez, az alacsony jövedelműek rosszabbul járnak, illetve nem tudnak élni a „lehetőséggel”. Ahogy a Jelentés írja, az egy-két gyerekesek jelentős része, míg a – szegénység által nagyobb arányban érintett – sokgyerekeseknek csak töredéke tudja az adókedvezmény teljes összegét igénybe venni. Egy háromgyerekes család adókedvezménye, a család teljes jövedelmétől függően, lehet 0 és 100 ezer forint is. Ahhoz azonban, hogy a maximális összeghez jusson a család, bruttó 488 ezer forintnyi jövedelme kell, hogy legyen. Nem nehéz belátni, hogy az intézkedés a magasabb jövedelműeknek kedvez, növelve ezzel az amúgy is jelentős jövedelmi egyenlőtlenségeket. Ezek tehát olyan intézkedések, amelyekről joggal feltételezhető, hogy növelik a szegénységben élő gyerekek számát, illetve mélyítik a szegénységet. A háttértényezőket, az okokat figyelmen kívül hagyó, alapvetően a büntetés eszközét a középpontba helyező intézkedések sorába tartozik a családi pótlék iskoláztatási támogatássá alakítása (iskolai hiányzás esetén megvonása) vagy a büntethetőségi korhatár leszállítása.   

– De azért azt nem vitatja, hogy a társadalmilag leszakadó családok gyermekeinek az iskolába kényszerítése – noha hosszú távon – de hathatós eszköze lehet a szegénység elleni küzdelemnek?

– Itt nem arról van szó, hogy valamiért, valami többletért a családok, mondjuk a szegénységben élő családok plusz támogatást, segítséget kapnának szegénységük csökkentése érdekében. Itt egyszerűen csak arról van szó, hogy ha 50 óránál többet hiányzik a gyerek, akkor vonjuk meg, illetve keményen korlátozzuk a családi pótlékot, illetve most már az iskoláztatási támogatást. Igen, ez kényszerítés, mert valójában senkit nem érdekel az, hogy a gyerek miért is nem jár iskolába, hogy mi az oka a sok – és tényleg orvosolandó – hiányzásnak. Erről egyébként Herczog Mária készített 2000-ben hatásvizsgálatot a Fidesz előző kurzusa alatt. Egy másik kérdés az, hogy mire elég, ha a gyerek bent van az iskolában, ha az az iskola nem nyújt számára semmit, mert nem befogadó, mert szegregál, mert a „középosztálynak szól”, és így tovább. De főleg nem nyújt perspektívát, és tudjuk azt is, hogy a fiataloknak mintegy ötöde-negyede úgy jön ki az iskola falai közül, hogy funkcionális analfabéta, hogy semmilyen piacképes tudással nem rendelkezik. Az egyrészt világos, hogy a gyerekeknek iskolába kell járniuk, másrészt viszont az eszközöket (az iskoláét, a szociális szakmáét, a politikáét) érdemes lenne átgondolni, cizellálni a helyzet javítása érdekében. Erre egyébként már számos helyi jó gyakorlat létezik iskolákban, civil szervezeteknél országszerte.

– Azt viszont megállapítják, hogy 2008-ig sok mindenben javult a helyzet, melyek ezek a területek?

– Az Értékelő Bizottság jelentése úgy fogalmaz, hogy néhány szempontból javult a gyerekek helyzete 2008-ig. A gyerekes családok jövedelmi viszonyaiban javulásról ebben az időszakban sincs szó, de 2005 és 2007 között legalább nem romlott a helyzet: mindkét évben a gyerekek 20 százalékos szegénységi arányáról tanúskodnak az adatok. 2008-ban ha csak szimbolikusan is, de differenciálták a családi pótlék összegét, így a veszélyeztetett csoportok (sokgyerekesek, egyszülős családok, fogyatékos gyereket nevelők) valamivel többet kaptak, illetve 2008-ig az ellátás indexelése is megtörtént. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek térítésmentes intézményi étkeztetését elkezdték kiterjeszteni. Az akkor még érvényben lévő – 2006-ban bevezetett – családi segélyezés valamivel magasabb bevételt nyújtott a szegénységben élő családoknak. A közszolgáltatások, főként a közoktatás terén látszott néhány olyan törekvés, amelyek a szegény és hátrányos helyzetű gyerekek életesélyeinek javítását célozták (több-kevesebb sikerrel). Persze összességében a helyzet 2008 előtt sem volt kedvező. Nem mellékesen: a 2007-ben elfogadott „Legyen jobb a gyermekeknek” Nemzeti Stratégia megvalósítása mögött akkor sem volt megfelelő politika akarat.

– Jellemzően nemzetiségi okoktól, gyermekszámtól, esetleg földrajzi elhelyezkedéstől függ a szegénység foka?

– Világos, hogy vannak olyan háttértényezők, amelyek növelik a szegénység kockázatát. A legegyértelműbb ilyen strukturális ok a szülők munkanélkülisége, ez természetesen alapvetően meghatározza a család jövedelmét. Vannak olyan csoportok (a sokgyerekesek, az egyszülős családok, a leszakadó térségekben élők, az alacsony iskolai végzettségűek), akiknek szegénységi aránya jóval nagyobb, életminőségük rosszabb az átlagtól. 2009-es kutatásunk szerint a gyerekek különböző szükségleteinek kielégítésében a legnagyobb hiányokat a szülők alacsony iskolai végzettsége és munkanélkülisége okozzák. Ezek persze szorosan összefüggnek egymással: evidencia, hogy az ilyen családokban – a jövedelem hiány vagy az alacsony, rendszertelen bevételek miatt – sok mindenre nem jut pénz. A gyerekek száma, ha nem is ilyen mértékben, de szintén befolyásoló tényező: a három és többgyerekesek rosszabb helyzete egyértelmű akár a jövedelmi szegénységről, akár a gyerekek szükségleteinek kielégítettségéről beszélünk.  A területi egyenlőtlenségek, illetve a lakóhely típusa szintén meghatározó. A Jelentés egyik anyaga a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján rámutat többek között arra, hogy az Észak-magyarországi és az Észak-alföldi régió leszakadása szinten minden mutató mentén a legkirívóbb. Más kutatások azt bizonyítják, hogy Magyarországon a gyerekszegénység jellemzően falusi jelenség: a szegény gyerekek mintegy kétharmada falun él. A „nemzetiségi ok” helyett talán azt lehetne mondani, hogy a cigányság jelentős részének minden szempontból nagyon rossz a helyzete. Szegénységi arányuk többszöröse a magyarországi átlagnak, iskolai végzettségi szintjük és foglalkoztatási arányuk pedig jóval alacsonyabb. Ennek okai szerteágazóak, de azért az világos, hogy az általános közvélekedéssel szemben – mely szerint a romák nem akarnak dolgozni, beilleszkedni stb. – a háttér sokkal összetettebb. Koncentráltan élnek az ország legreménytelenebb vidékein, gettósodó vagy már teljesen gettósodott falvakban, térségekben, ahol az életesélyek javulására – állami beavatkozás nélkül – semmi esély nincs. A Magyarországon uralkodó, a szegényeket, de különösképpen a cigányokat sújtó gyűlölet légköre pedig még elviselhetetlenebbé teszi szegénységüket, nyomorukat.

– EU-elnökségünk egyik kiemelt témája a családügy. A szavak szintjénél több történt, vagy e téren is látnak kritizálható lépéseket?

– A családok ügye persze nem elválasztható a gyerekek ügyétől. Hogy ez mennyire szól a gyerekszegénység csökkentéséről, a szegény, hátrányos helyzetű gyerekek életesélyeinek javításáról, az egy másik kérdés. Magyarország – a szavak szintjén legalábbis – még uniós elnöksége előtt elkötelezte magát a gyerekszegénység elleni küzdelem mellett. A Jelentés Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter szavait idézi, amelyek szerint Magyarország az EU soros elnökeként arra törekszik, hogy az Unió „többletbiztonságot és-garanciát jelentsen a gyermekeknek”. De emlékezhetünk arra is, hogy Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár még 2010 szeptemberében – néhány hónappal uniós elnökségünk kezdete előtt, de már a magyar elnökség nevében – nyilatkozatban szólította fel az EU vezetőit, hogy a gyerekek ügyét, a gyerekszegénység csökkentését prioritásként kezeljék. Ez az uniós szintű elköteleződés, a gyerekszegénység központi kérdéssé emelése az EU-ban mindenképpen lendíthetett volna a gyerekek ügyén. Fontos, hogy Magyarországon – elsősorban uniós forrásból – kistérségi komplex gyerekesély programok indultak, indulnak, eddig 11 leghátrányosabb helyzetű kistérségben, sőt a kormányzat további 12 hasonló helyzetű kistérségre tervezi kiterjeszteni a programot.

– Akkor valami mégiscsak történt?

Igen, mondhatjuk úgy is, hogy valami mégiscsak történt. Ez fontos és előremutató irány. Ezek a programok mind a Szécsényi Gyerekesély Program tapasztalataira, az ott végzett, illetve jelenleg is folyó akciókutatás eredményeire építenek.  A baj az, hogy ezzel egyidejűleg – az uniós elköteleződés ellenére – nem látszanak azok az intézkedések, amelyek megfelelő jogszabályi, politikai, társadalmi környezetet teremtenének a kistérségi programok számára. Sőt, ahogy erről szó volt, számos intézkedés éppen az uniós szinten vállat, valamint a kistérségi programok által megfogalmazott elvek és célok ellen hat.

– A problémákat felvázolták, szervezetüknek milyen javaslatai vannak, ezeket kommunikálják-e, milyen módon a (mindenkori) kormányzat felé?

– A „Legyen jobb a gyermekeknek” Nemzeti Stratégiához kapcsolódóan 2008 szeptemberében felállított, civil szervetek, kutató intézetek és egyházak képviselőiből álló Értékelő Bizottság 2010 decemberében feloszlott. Ennek a Bizottságnak jogszabályban meghatározott feladata volt a Stratégia végrehajtásának nyomon követése, monitorozása, illetve ajánlások, javaslatok megfogalmazása a kormányzat számára. (Az Értékelő Bizottság újjá fog alakulni, de már egészen más összetételben: a kormányzati szereplők, a minisztériumok szerepe – a civil részvétel rovására – megnő.) Ahogyan az ÉB tavalyi, úgy a mostani jelentésében is megfogalmazott sürgős, rövid távú javaslatokat. Ilyen például a szülők tartós munkanélküliségének csökkentése, ennek kapcsán a közfoglalkoztatás elemeinek újragondolása; a jövedelmi szegénység fékezése érdekében a családi pótlék emelése (legalább az adókedvezményt igénybe venni nem tudó többgyerekes és egyszülős családok esetében); vagy a szociális minimum bevezetése. Ezeken túl a későbbi életpálya szempontjából kiemelkedően fontos, hogy területi célzással jó minőségű, komplex szolgáltatásokhoz jussanak a leszakadó térségekben élő gyerekek már a legkorábbi életéveikben is. Ezt igyekszik megvalósítani, a gyakorlatban is bizonyítani 2006-tól a Szécsényi Gyerekesély Program, amelynek tapasztalataira épülve kezdődtek meg a már említett kistérségi programok. Ezeket feltétlenül folytatni kell.
A kommunikáció másik színtere az MTA Gyermekszegénység Elleni Programiroda, amely 2006-ban kidolgozta a Nemzeti Stratégia alapjául szolgáló gyerekszegénység elleni programot. A Programiroda keretében  különböző kutatásokat végzünk, elemzéseket készítünk például a korábbi Értékelő Bizottság számára. Ilyen például a gyerekes családokra vonatkozó 2009-es reprezentatív adatfelvétel, a kistérségi survey-k a gyerekes családokról, néhány tematikus kutatás például a gyerekvédelem egyes intézményeiről, a jogszabályok tanulmányozása, stb.  Ezek alapján az Iroda rendszeresen ismerteti  szakmai álláspontját, javaslatait a mindenkori döntéshozókkal.. Ennek a többnyire egyoldalú kommunikációnak az eszközei az állásfoglalások, nyílt levelek,  számos publikáció, melyeket adott esetben például minden országgyűlési képviselőnek eljuttatunk,  de például a kistérségi programok kapcsán sor kerül eseti konzultációkra is a területet felügyelő minisztérium képviselőivel.