Családháló

Kezdőoldal Beszélgetések Túlélő vagyok, nem áldozat

Túlélő vagyok, nem áldozat

Takács Hajnal bántalmazott nő, mégsem áldozatként, hanem túlélőként tekint magára. Amikor korábbi párja megverte, a mélyponton megoldások és túlélőtársak keresésébe kezdett, ebből született két évvel ezelőtt Az asszony verve című első könyve.

Dívány,

A második könyv, amely Bántalmazottak igazsága címmel a napokban jelenik meg, kevesebb személyes történetet tartalmaz, sokkal inkább kiáltványszerű, figyelemfelhívó. Olyan fontos témákat jár körül, mint a hatóságok kétes szerepe a bántalmazás fenntartásával, illetve a bántalmazó kapcsolat utáni élet. Ezekről beszélgettünk a szerzővel.

Már írtál egy könyvet a bántalmazásról, miért kell még egy? Manapság ez “divatos” téma?

Inkább azt mondanám, hogy a bántalmazás “divatos”, méghozzá elég régóta, és ez kezd annyira fájóan megkerülhetetlen lenni, hogy egyre többet beszélünk róla. A témában már rengeteg könyv íródott, mégis nagyrészt a perifériára szorultak. Azt hiszem, hogy az igazán fontos dolgokról nem lehet eleget írni, sosem tudhatjuk, hogy melyik írás lesz az, ami elér valakinek a szívéhez és tettekre készteti.

Az első könyv óta még mélyebbre ástam magam a családon belüli és kapcsolati erőszak témakörében. Gondoltam, továbbvinném ezt a fonalat, elmondanám, mire jutottam.

Hangsúlyozod, hogy nincs „osztott felelősség”, a bántalmazó a felelős mindenért, a bántalmazott semmiért. Nem túl fekete-fehér ez? Mindenki a saját életéért felelős.

A bántalmazás elkövetésében nincs osztott felelősség, hiszen az a bántalmazó döntése. Ő választja ki az erőszak módját, és ő alkalmazza azt áldozatán. Az áldozat nem felelős az őt ért erőszakért, de a saját életéért igen. Ez a két dolgot nagyon fontos kettéválasztani, hiszen pont ebből alakulhat ki az áldozathibáztatás is, amivel elmaszatolható a bántó felelőssége. A bántalmazásról kizárólag a bántalmazó tehet, mert ő döntött így. A bántalmazás lélektanának megismerése értelmetlenné teszi a „Miért marad?” és „Minek tűrte?” kérdéseket: az erőszakos kapcsolatok legyengítik az egészséges életösztönt. Ezért nagyon fontos az áldozat támogatása, hogy újra kezébe tudja venni saját életét.

Mintha démonizálnád a bántalmazókat: ők hoznak egy döntést, hogy bántalmazók lesznek. Ők a gonoszak. Mi van, ha ez nem tudatos döntés részükről, ha „csak” képtelenek kontrollálni agressziójukat?

Az ember szabad akaratából hozott döntései felelősséggel járnak. Nyilván könnyebb megkerülni a felelősségvállalást azzal, ha valamire azt mondjuk, hogy nem vagyunk rá képesek, és megnevezünk egy külső okot arra, hogy miért nem. Ha démonizálnám a bántalmazókat, akkor az viszonylag egyszerű lenne, mert akkor csak kéne hívni egy ördögűzőt és meg lenne oldva a probléma. Csakhogy a bántalmazás meggyőződésem szerint döntés, és így a felelősség sem ruházható át.

Nem lehet indok senki viselkedése sem az agresszióra. Ha valaki agresszívan viselkedik, az róla szól, nem a körülményekről. Rólam meg az szól, ahogyan reagálok.

Valóban azt gondolom, hogy az erőszak mögött emberi gonoszság húzódik, amivel elárulják az élet szentségét – mert így döntöttek. Az áldozat is azért válik túlélővé, mert így döntött. De ez a döntést sokkal nehezebb kivitelezni, mint megalázni vagy megverni valakit.

A bántalmazó persze nem azt dönti el, hogy ő akkor most innentől bántalmazó lesz, és ezt a szerepet büszkén felvállalja. Bántani fog, és bele sem gondol, hogy ezzel a döntésével milyen lavinát indít el – nemcsak az áldozata, hanem önmaga felett is. A legtöbb bántalmazó egyáltalán nincs azzal tisztában, hogy amit tesz, azt bántalmazásnak hívják, vagy ha sejti is, letagadja.

A cikk itt folytatódik!

Hozzászólások

hozzászólás

Ez is érdekelhet!
Read previous post:
Hogyan változtassunk életünkön 5 nap alatt?

Alig találunk a földön olyan embert, aki tökéletesen elégedett lenne önmagával. Legtöbbünk szívében éppen ezért titkon ott él a vágy,...

Close