Újszülöttek anya nélkül

Bár Magyarországon már több mint tíz éve ígéretet tettek az anonim szülés lehetőségének megteremtésére, erre a mai napig nem került sor. Azok az anyák, akik nem kívánják megtartani gyermeküket, de nem is vetetik el őket, nyilvános inkubátorokat vehetnek igénybe, amelyeknek sok pártolója mellett számos ellenzője is akad. Cikkünkben az anonim szülés nemzetközi helyzetét jártuk körbe.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. február 18. Gyarmati Orsolya

Bár Magyarországon már több mint tíz éve ígéretet tettek az anonim szülés lehetőségének megteremtésére, erre a mai napig nem került sor. Azok az anyák, akik nem kívánják megtartani gyermeküket, de nem is vetetik el őket, nyilvános inkubátorokat vehetnek igénybe, amelyeknek sok pártolója mellett számos ellenzője is akad. Cikkünkben az anonim szülés nemzetközi helyzetét jártuk körbe.


Anonim szülésről akkor beszélünk, ha egy anya szülés után nem kívánja felnevelni gyermekét, nem adja meg a nevét, illetve kitalált nevet ír a dokumentumokra, majd otthagyja a babát a kórházban, aki ezután állami gondozásba kerül addig, amíg nem adoptálják. Természetesen az anyákat ilyenkor megpróbálják az illetékes szakemberek meggyőzni arról, hogy mégis vállalja a babát, ha azonban az anya hajthatatlan, nem kell jogi procedúrától tartania, nyugodtan kisétálhat a kórház kapuján, hátrahagyva újszülöttjét.

Magyarország

Hazánkban a becslések szerint évente kb. 100 csecsemőt öl meg saját anyja szülés után. Ezek az adatok persze nem hitelesek, hiszen az esetek legtöbbje nem kerül nyilvánosságra, tehát – sajnos – ennél valószínűleg jóval magasabb az újszülöttgyilkosságok száma. Ehhez képest, a megoldásnak gondolt babamentő inkubátorokba évente mindössze 3-8 babát helyeznek el, de az inkubátoros program több mint másfél évtizedes története során mindössze negyven újszülött került az életmentő dobozokba, egyes szervezetek, köztük a Gólyahír Egyesület is azonban kifejezetten ellenzi ezt a gyakorlatot: szerintük sokkal fontosabb lenne az anonim szülés bevezetése, mert akkor a gyerek legalább 18 éves kora után elkezdhetné kutatni gyökereit, míg az inkubátoros babáknak esélyük sincs megtalálni szüleiket.

Ausztria

Szomszédunknál 2001-ben vezették be az anonim szülés lehetőségét A rendszer rögtön éreztette jótékony hatását: csökkent a csecsemőgyilkosságok száma. Az inkubátor-rendszer egyébként az osztrákoknál is létezik, de ezt alig néhányan választják, szemben az anonim szüléssel, amelyre évente kb. 30-40 nő vállalkozik. A szülés után a biológiai anyának nyolc hete van arra, hogy meggondolja magát.

Németország

“Valahányszor egy kórház anonim szüléshez asszisztál, bűncselekményt követ el”, mondja a német parlament egyik képviselője, aki szerint a névtelen szülés semmit nem old meg, csupán legitimálja azt, ami törvény- és gyermekellenes. A rendszert kritizálók morális alapokra is hivatkoznak, azt hangoztatva, hogy minden gyerek joga megismernie saját szüleit, az anonim szülés pedig egyrészt megfosztja őt ettől a jogától, másrészt “legitimizálja a törvényszegést”, ahelyett, hogy a társadalmi rendszert alakítanák át. Eközben az anonim szülést pártolók úgy vélik, minden csecsemőgyilkosság megelőzhető lenne ezzel a módszerrel, illetve az inkubátorokkal. “Senki nem akarja, hogy egy csecsemőt otthagyjon az édesanyja, de még mindig inkább ez történjen, semmint hogy az újszülöttek kukákban, az utcán, vagy pincékben végezzék.”, érvel Heike Auricchio, annak a magdeburgi kórháznak az orvosa, amely az országban elsőként vállalt anonim szüléseket. A kórház vagy maga állja a szülés költségeit, vagy vallási szervezetekhez fordul – amilyen pl. a Sternipark is – hogy segítsenek átvállalni az anyagi terheket.

Franciaország

A franciáknál is van lehetőség anonim szülésre, bár a döntés számos vitát szült, mivel Franciaország is aláírta azt a nemzetközi gyermekjogi egyezményt, amely szerint a gyerek joga ismerni szüleit. Ráadásul, amikor felnőttek az első olyan gyerekek, akiket annak idején otthagytak a kórházban, komoly összefogással követelték, hogy ne lehessen anonim módon szülni, hiszen az, hogy egy gyermek ne tudhasson semmit származásáról, súlyosan sérti alkotmányos jogát. Éppen ezért a francia Népi Mozgalom Uniójának tagjai azt követelik, ha egy anonim módon szült gyermek nagykorú lesz, legyen lehetősége megtudnia, kik a szülei. Franciaországban évente kb. 600 nő szül anonim módon

Görögország, Finnország, Svédország

A görögöknél tiltott az anonim szülés, csakúgy, mint Finnországban és Svédországban. Ezekben az országokban igen magas a csecsemőgyilkosságok száma.

Szlovákia

A szlovákok előttünk járnak anonim szülés terén: az anyának egyszerűen közölni kell a tényt, hogy anonim szülést tervez. Rendelkezésre állnak internetről letölthető dokumentumok, amelyeket otthon kitöltve a kórházban már senki nem fog semmit kérdezni. A kórház átveszi a papírokat, majd elhelyezi azokat egy borítékban, amelyre vagy egy álnevet, vagy egy számot írnak. Ezután a nőt olyan kórházi szobában helyezik el, ahol olyan nők fekszenek, akik nem állapotosak. A szülés után a babát nem mutatják meg a biológiai anyának. A kórház elhagyása után az anyának még hat hete van, hogy meggondolja magát, ezután a baba törvényesen adoptálható.