Van értelme a kalóriaszámolgatásnak?

Van, de nem sok, erről mi is többször írtunk már. A táplálkozáskutatók pedig évek óta egy új, sokkal kézzelfoghatóbb és pontosabb mértékegység kidolgozásán törik a fejüket. Úgy tűnik, a kalóriának tényleg leáldozott.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. július 21. Dívány

Nemrég írtunk a kalória megszületésének izgalmas történetéről, arról pedig, hogy mennyire (nem) pontosak az élelmiszercímkéken feltüntetett, vagy az aktivitásmérők által jelzett kalóriaértékek, ide és ide kattintva olvashatsz érdekességeket. Egyes kutatók szerint a kalóriák megszállott számolgatása elég sok csalódást okozott már az érintetteknek, és csak hátráltatja a fogyni vágyókat a kilók elleni küzdelemben. Nagyon úgy fest tehát, hogy a táplálkozás terén előszeretettel használt mértékegységet hamarosan leváltja valami más. De vajon mit fogunk számolgatni a kalóriák helyett?

Nem minden felhasznált kalória egyforma, ahogy a bevitt kalóriákat sem vehetjük egy kalap alá

Ha abból a szimpla mechanizmusból indulunk ki, hogy az energiabevitelnek és az energiafelhasználásnak – amit a kalóriával mérünk – egyensúlyban kell lennie a súlyunk megtartása érdekében, logikusnak tűnik, hogy fogyni bizony úgy is lehet, hogy hamburgeren élünk, de annyit edzünk, hogy az energiafelhasználás mértéke meghaladja a napi energiabevitelünket. Ám a valóságban ez nem ilyen egyszerű, hiszen nagyon nem mindegy, milyen minőségű étel formájában vesszük magunkhoz az energiát; mert 200 kilokalóriát bevihetünk egy kis adag sült burgonya vagy két kis túró rudi vagy egy kiadós saláta formájában is, de szervezetünk valószínűleg az utóbbi választást hálálja meg a tápanyagtartalom miatt. Emellett a dietetikusok szerint az is fontos, hogy az adott energiából milyen gyorsan lesz vércukor, tehát az ételek glikémiás indexe is mérvadó. Magas rosttartalmú élelmiszerek lassabban emelik a vércukorszintet, azaz több ideje jut a szervezetnek a cukor felhasználására, így kisebb eséllyel fog zsírtartalékokat felhalmozni.

A cikk itt folytatódik!