Végre egy jó hír a rossz fiúkról!

Miért szeretik a fiúk annyira az agresszív, lövöldözős, harcolós játékokat? Nem kell aggódni miatta, ez része az egészséges fejlődésüknek.

Bende fiam alig hároméves, de pontosan tudja, hogy vannak a rossz fiúk és vannak a jók. A két oldal harcban áll egymással, és ebből a csetepatéból ő sem akar kimaradni. Furcsa módon nem akar mindig jó lenni: néha rendőr lesz, néha betörő. Néha nyuszi, néha farkas. Amikor ő a rossz fiú, félelmetesre ráncolja az arcát, nagyokat üvölt, és lerombolja a felépített tornyokat. Szemmel láthatóan élvezi ezt a szerepet. Csak én aggódom néha. Vajon normális az, hogy rossz akar lenni? Ez vajon később is folytatódni fog, és ő lesz az iskola réme, akitől félnek majd a többiek?

A férjem szerint nem kell aggódnom. Minden kisfiú ilyen. Rossznak lenni ugyanis nagyon jó. A szakemberek vele értenek egyet. A fiúk ebben az életkorban kezdik felfogni, hogy a világ ijesztő hely, ahol farkasok, boszorkányok, csúnya bácsik, betörők, mesebeli és valós rémségek lesnek rájuk. Ez a felismerés ijesztő. Ezt a félelmet oldják a korszakra jellemző szerepjátékkal, melynek során nemcsak a külső világ iránti szorongásuk oldódik, de esélyt kapnak arra is, hogy szembenézzek a sötét oldalukkal, a rosszalkodóssal – amely mindannyiunkban jelen van. A fiúságnak megvannak a maga nemi kellékei: autó, kard, pisztoly. Az elsővel nincs gondunk, a másodikat nem szeretjük, a harmadikat pedig a legtöbb szülő erősen elutasítja, mondván, hogy túlzott agresszivitást kelt. De a kérdés nem ennyire egyszerű. Minden fiú játszik lövöldözőset, az is, akinek nincs pisztolya. Egy bot, egy könyv, egy szelet pirítós vagy egy játék mackó is lehet pisztoly, és nincs az a szülői hatalom, amely megakadályozná, hogy ezekkel egymásra lőjenek a gyerekek. A gond ugyanis nem a pisztollyal vagy a karddal van, még csak nem is a verekedős filmekkel. A fiúk nem ebből tanulják meg az agresszív viselkedést, hanem egymástól, és láthatólag nagyon is élvezik a közös hancúrozást. Nekünk ezért nem az a feladatunk, hogy eltiltsuk őket ettől az örömforrástól, hanem az, hogy biztonságossá tegyük. A fiúk ugyanis hajlamosak annyira beleélni magukat a játékba, hogy súlyos sebesülést is okozhatnak a másiknak. Nem akarattal vagy gonoszságból, hanem mert elfeledkeznek arról, hogy ez csak játék. Nekünk, felnőtteknek kell megtanítani őket arra, hogy mi ennek a módja – és erre az a legjobb módszer, ha velük együtt birkózunk, kardozunk, harcolunk. Ez az a terület, ahol bátran bevonhatjuk az apukákat (főleg mert ők ezt jobban élvezik, mint mi).