Világvége helyett készüljünk inkább a karácsonyra!

Idén december 2-án veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A Jézus születésének ünnepére való várakozást a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek mellett a kifejezetten csak erre az időre jellemző katolikus szertartások és szokások is segítik.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. december 02. Gyarmati Orsolya

Idén december 2-án veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A Jézus születésének ünnepére való várakozást a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek mellett a kifejezetten csak erre az időre jellemző katolikus szertartások és szokások is segítik.


Az adventi készület hagyománya a IV. századból ered, amikor a Vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, amely később négy vasárnapot átfogó időszakra rövidült.

A három lila és egy rózsaszín gyertyával feldíszített adventi koszorú hagyománya nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is a közös karácsonyvárást segíti. A gyertyák színei szimbolikus jelentőséggel bírnak: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.

A legjellegzetesebb adventi liturgia a hajnali „angyali mise”, a roráté – ez a Szűzanyával való várakozás népi megnyilvánulása. Advent időszakában a templomok oltárait nem díszítik virággal, az orgona csak az énekek kíséretére szorítkozik, a miséző pap violaszínű miseruhát visel.

Az adventi idő kedvelt szokása még a keresztény családok közös Szent Család-járása. Ennek során egy kisebb közösség tagjai vagy több család gyűlnek össze hétről hétre más-más otthonban a Szűz Máriát, Szent Józsefet és a gyermek Jézust ábrázoló kép előtt, hogy együtt imádkozzanak. A régen inkább vidéken elterjedt hagyományt egyre több városi plébánia honosítja meg, ezzel is a közösségteremtést támogatva.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar összeállítása arra is felhívja a figyelmet, hogy az adventi előkészület során a keresztények nemcsak Krisztus gyermekként való eljövetelére emlékeznek. Jézus emellett még három másik formában is eljön az emberek közé: akkor, amikor a szívbe száll és az embert megérinti; akkor, amikor a halála óráján találkozik az emberrel; s akkor, amikor eljön az utolsó ítéletre.