Vizsgáztak az ételfutárok

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. november 30. czefernek.lena

A Tudatos Vásárlók Egyesülete körülnézett a hazai ételkihordó cégek kínálatában: fogyasztóvédelmi és táplálkozástudományi szemmel értékelték őket. A teszt alá vont cégek kiválasztásának fő szempontja volt a szolgáltatás országos vagy minél több nagyvárosban való elérhetősége.


A lista élén a Vegafood ételfutár áll. Jó helyezését annak köszönheti, hogy az internetes és telefonos tájékoztatás pontos és készséges volt. Ők voltak az egyetlen cég, ahol még a doboz anyagát is készségesen megmondták a telefonos ügyfélszolgálaton. Ezenkívül feltüntetik az ételek tápanyagtartalmát, amely ugyan nem kötelező része az étkeztetési szolgáltatásoknak, mégis értéknövelő tényező. Sőt, előnyben részesítik a helyi alapanyagok beszerzését is, ami szintén nem volt jellemző a cégekre az ismert adatok alapján.

Az értékelés során a legrosszabbul az Update1 ételfutár teljesített, ahol a hiányos internetes tájékoztatás és az ügyfélszolgálat csekély segítőkészsége miatt vesztettek pontot.

A tesztben résztvevő kiszállító cégek között szerepeltek kiemelkedően jó fogyasztói információkat feltüntető honlapok és segítőkész ügyfélszolgálattal rendelkezők. Mégis általában a legtöbb pontot azért vesztettek, mert sem a honlapon, sem az ügyfélszolgálaton nem adtak megfelelő információt (ettől függetlenül még az ételkínálat sokszínű lehet), sőt kifejezetten tárgyilagosan közölték, hogy nem adhatnak választ olyan egyszerű kérdésekre, mint pl. milyen anyagból készült az ételtároló doboz. Összességében elmondható a telefonos ügyfélszolgálatról, hogy 10-ből 9 esetben nem tudtak megfelelő választ adni.

Úgy tűnik, a vegetáriánus étel még nagy kihívást jelent a cégeknek. Tízből két ételfutárnál nem volt hús nélküli lehetőség (Béres Alexandra, Zsírégetőklub), emiatt pontot veszítettek, s fél pontot vontunk le a Cityfoodételfutártól is, mivel ott a vegetáriánus menük a legkevésbé sem mondhatók korszerűnek és változatosnak, a rántott gombában és sajtban kimerültek.

Mit vizsgáltak?

A tesztben többek közt azt vizsgálták, hogy feltüntetik-e a cégek a honlapon az alapvető összetételre vonatkozó információkat (adalékanyagok, allergének, színezékek). Ezeknek az alapvető kívánalmaknak a tesztben tízből csupán két cég felelt meg.

Értékelték, ha van változatos vegetáriánus kínálat. Szempont volt a konkrét táplálkozási programok, illetve speciális igényeket kielégítő menük (diabetikus, lisztérzékeny stb.) megléte, az energia- és tápanyagtartalom feltüntetése, a menük dietetikai szempontok szerinti kifogástalansága (pl. változatosság, idényjellegűség).

Fontos volt, hogy a honlapon közzé teszik-e a fogyaszthatóságra vonatkozó információkat, gondolnak-e külön a fogyókúrázókra.

Emellett környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szempontok alapján is értékelték a cégeket (visszaváltható-e a doboz, van-e belső szabályzatuk a helyi alapanyagok preferálására, felszámítanak-e plusz költséget a házhozszállításért, van-e rendelési minimum, a dobozért számolnak-e fel pénzt)